Magyarország nemzetközi szinten is fontos célpontja a globális üzleti szolgáltatóknak

 

A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben, hogy az emberek egészségével együtt a munkahelyeiket is megvédje – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Business Services Hungary 2020 online díjátadóján.

Szijjártó Péter szerint a válságra körültekintő, átfogó jellegű megoldásokat kell találni. Magyarország ezért úgy döntött, hogy a munkanélküliség helyett a munkahelyek megtartását finanszírozza, és továbbra is fogadja a befektetési, vagy más fontos gazdasági céllal érkező külföldi üzletembereket – tette hozzá.

A tárcavezető a rendezvényen közölte, hogy


a befektetések ösztönzésére kiírt pályázat immár a harmadik fordulóval folytatódik. Az állami hozzájárulás elérheti a 800 ezer eurót.

A korábbi támogatások már majdnem ezer céget segítettek abban, hogy megtartsák, vagy gyarapítsák a munkahelyeiket – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter az üzleti szolgáltató központok figyelmét felhívta a munkavállalónként ötezer eurós képzési támogatásra is. Magyarországon több mint 63 ezer ember megélhetését ilyen cégek biztosítják, és a tapasztalatok szerint meg is becsülik a magyar alkalmazottakat.

A miniszter

üdvözölte, hogy a jól képzett munkaerőnek, a fejlett infrastruktúrának és képzésnek köszönhetően Magyarország nemzetközi szinten is fontos célpontja a globális üzleti szolgáltatóknak, és nem csupán Budapest, hanem a vidéki központok is.

Az első fél évben 4 társaság kezdte meg a működését belföldön, és további 8 beruházásról is megállapodás jöhet létre hamarosan – tette hozzá.

A Business Services Hungary 2020-at a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency, Nemzeti Befektetési Ügynökség), valamint a magyarországi Amcham (American Chamber of Commerce, Amerikai Kereskedelmi Kamara) BSS platformja szervezte. A rendezvényen a Centre of Excellence díjat az ExxonMobil Üzletsegítő Központ Magyarország Kft. ügyvezetőjének, Jeroen Kirschbaumnak adták át. A Best in Educational Cooperation díjat az NI Hungary Kft. ügyvezetője, Hosszú Róbert vehette át. A Manager of the Year díjat Eve Bader, a Roche Szolgáltató (Európa) Kft. ügyvezetője kapta.

A címlapfotó illusztráció.