Jelentős segítséget kapnak a kormánytól az őstermelők

 

Jelentős fejlesztésekbe foghatnak az őstermelők, miután az Országgyűlés elfogadta az agráradózás reformját, ami alapján tovább csökkennek az adóterheik. A kis- és a hátrányos helyzetű településeken működő cégek fejlesztéseire pedig egy új pályázati forrás nyílik meg – közölte az M1 Híradója.


Piroslott a paradicsom például a Békés megyei ültetvényeken a nyár közepén, az érés időszakában. Az idei paradicsomokra nem lehetett panasz, köszönhetően az őstermelők munkájának.


A legkedveltebb gyümölcsünkből, a dinnyéből minőségben és mennyiségben is kifejezetten jó termést szüreteltek le az őstermelők a Viharsarokban, akik, a családi gazdaságokkal és az agrárvállalkozásokkal együtt jövőre kedvezőbb adózási környezetben folytathatják munkájukat.

Az Országgyűlés ugyanis ellenszavazat nélkül elfogadta az agráradózás reformját,

amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezett.

Ennek megfelelően például az őstermelők, akik eddig 600 ezer forint bevétel alatt még adóbevallást sem készítettek, jövőre már egymillió forintig mentesülnek ez alól. De 10 millió forintig még adót sem kell fizetniük, 20 millió forintig pedig nagyon kedvezően alakul majd a közteher mértéke.

A kamara elnöke, Győrffy Balázs ettől komoly beruházásokat, fejlesztéseket vár az őstermelőktől. A kormány azt szeretné, ha minél több hazai kis- és középvállalkozás fejlesztene folyamatosan. Ennek érdekében most

egy 5 milliárd forintos pályázatot írnak ki, kifejezetten a kis- és hátrányos településeken működő cégek fejlesztéseire.

A pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy pályázni 2 milliótól 60 millió forintig lehet. A pályázat részletei a Széchenyi 2020 honlapján érhetők el.