×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kevés diák élt a hiteltörlesztési moratóriummal

 


Az ügyfelek 65 százaléka a március 19-én bevezetett általános hiteltörlesztési moratórium alatt is törlesztette diákhitelét – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója  az M1 Ma reggel című műsorában.

Magyar Péter hozzátette: az intézkedés 114 ezer törlesztési szakban lévő diákhitelt érint.

Emlékeztetett: 2021. június 30-ig meghosszabbítják a márciusban bevezetett általános hiteltörlesztési moratóriumot, amely ugyanakkor továbbra is lehetőséget ad a törlesztésre és az előtörlesztésre, továbbá azokra a hitelekre is vonatkozik, amelyek a következő félévben lépnek a törlesztési szakba.

A Diákhitel Központ a kormánnyal közösen próbálta a legflexibilisebb megoldást megtalálni – hangsúlyozta a vezérigazgató, megjegyezve, hogy a visszajelzések szerint a moratórium jó megoldás és nagyon sok embernek segít.

Közölte: a kormány a hiteltörlesztési moratórium általános meghosszabbítása mellett olyan lépésekkel igyekszik támogatni a felsőoktatási hallgatókat, mint a teljesen kamatmentes, szabad felhasználású, maximum félmillió forintig igényelhető Diákhitel Plusz bevezetése, valamint a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximális keretének 70 000 forintról 150 000 forintra emelése.

A címlapfotó illusztráció.