Több mint 740 ezerrel több embernek van munkája, mint 2010-ben

 

A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában.

Elmondta, 2020 szeptemberében ugyan 23 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában, de most több mint 740 ezerrel több embernek van munkája, mint 2010 januárjában.

Kiemelte, a munkanélküliek száma szeptemberre augusztusról mintegy 37 ezer fővel nőtt, de ennyien nem estek ki a munkaerőpiacról, hanem az inaktívak közül többen bejelentkeztek a munkát keresők rendszerébe, a regisztrált álláskeresők száma pedig újra 300 ezer alá csökkent.


György László hangsúlyozta,

az akció első fázisában a munkahelyek védelmén volt a hangsúly, most a munkahelyek megerősítésére, az újak létrehozására helyeződik,

és azokra a vállalkozásokra fókuszálnak, amelyek középtávon meg tudják erősíteni piaci pozíciójukat, új munkahelyeket hoznak létre, és lépést tudnak tartani a termelékenység növekedéséből adódó bérfejlesztéssel.

A szaktárca államtitkára elmondta, a Gazdaságvédelmi akciótervben több mint 800 milliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött a kormány, ennek segítségével 1500 milliárd forint olyan extra kapacitásbővítés valósul meg a magyar gazdaságban, amely enélkül nem lett jött volna létre.

György László ismertette, hogy

a Gazdaságvédelmi akciótervben a vállalkozások számára rendelkezésre álló mintegy 5745 milliárd forintos keretből eddig a gazdaságban 3407 milliárd forrás jelent meg.

A támogatói döntéssel rendelkező, de még ki nem fizetett forrás 1389 milliárd forint.

Az államilag támogatott és befogadott hitel- és garanciaállomány 2387,9 milliárd forint, ebből 1441 milliárd forint hitelre leszerződtek, júliustól elindult a vállalati hitelállomány bővülése Magyarországon – tette hozzá.

Az államtitkár részletezte, hogy a Gazdaságvédelmi akcióterv munkaerőpiacot érintő intézkedéseivel 969 214 magyar állampolgár részesülhet munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban, 112 103 regisztrált álláskereső kap pénzbeli ellátást, a diákhitelt 27 809 hallgató veszi igénybe.

A különböző támogatási programok révén 583 249 munkahelyet védenek meg,

az alapozó informatikai képzésre pedig 61 886-an jelentkeztek, közülük több mint 40 ezren elvégezték a képzést.

György László emlékeztetett arra, hogy a munkahelyteremtő bértámogatás első fázisa augusztus 31-én lezárult, 48 932 munkahely létrehozását támogatták.

Az ehelyett indított új konstrukció a 25 év alatti, vagy alacsony iskolai végzettségű veszélyeztetett munkacsoportba tartozó álláskeresőkre fókuszál.

Az október 15-én indult programban 1435 munkavállalót segítettek munkához jutni.

Előadásában az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozások a Vállalkozói Információs Portálon (VALI) segítséget kapnak a lehetőségek közötti eligazodásban.

A címlapfotó illusztráció.