Szarvasgomba-feldolgozó üzemet adtak át Szolnokon

 

A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szarvasgomba-feldolgozó üzeme hozzájárulhat a hazánkban is több évszázados múltra visszatekintő szarvasgombagyűjtés, illetve -fogyasztás hagyományának újraélesztéséhez – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a beruházás csütörtöki átadásán, Szolnokon.

Zambó Péter kiemelte: a társaság tavaly 248 millió forint összértékű fejlesztést hajtott végre, amihez 80 millió forint beruházási támogatást kapott az Agrárminisztériumtól. A beruházás az építkezésen túl innovatív elemeket is tartalmazott, hiszen a feldolgozó a legkorszerűbb élelmiszeripari technológiát alkalmazza – tette hozzá.

Az üzem létrehozásával a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nemcsak további piaci pozíciók megszerzését tűzte ki célul, de a jelenlegi munkahelyek megtartására és a foglalkoztatotti létszám bővítésére is törekedett. Ennek megfelelően alakította ki a 350 négyzetméter területű feldolgozót, benne 21 önálló helyiséggel az adminisztráció, a földesáru-munkálatok és a feldolgozáshoz kapcsolódó, élelmiszer-technológiai folyamatok számára – ismertette a fejlesztéseket az államtitkár.


A projekt részeként épült meg a Bagolyvár Vadaspark fogadóépülete is, amely a vállalat környezeti nevelési és szemléletformáló tevékenységének feltételeit emelte az eddiginél magasabb színvonalra – tette hozzá.

Zambó Péter kiemelte: a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. fenntartásában lévő erdőkben az éves szarvasgombatermés 20–30 tonna közé tehető. Ennek a mennyiségnek a túlnyomó részét az elmúlt évtizedekben olasz és német feldolgozóüzemek vásárolták fel alapanyagként.

Az itt gyűjtött, prémiumminőségű szarvasgomba kereskedelmi együttműködéseken keresztül a magyar Alföldet közel harminc országgal kapcsolja össze

– fogalmazott.

Kiemelte: az elmúlt húsz év tapasztalataira építve döntött a cég arról, hogy az alapanyagexport helyett a nagyobb hozzáadott értékű félkész- és késztermékekre helyezi a hangsúlyt.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszédet mond a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szarvasgomba feldolgozó üzemének átadásán. Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Horváth Kálmán, Tolna megyei kormánymegbízott, Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott, Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere, Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója (Fotó: MTI/Mészáros János)

Az államtitkár tájékoztatása szerint a cég konzervált feldolgozási alapanyagokat, illetve közvetlenül felhasználható szarvasgombaából készült termékeket állít elő. A tárca és a társaság közös szándéka, hogy

a kizárólag a Kárpát-medencében található homoki szarvasgomba legyen a szolnoki feldolgozóüzem fő alapanyaga, egyben védjegye és hazai, valamint nemzetközi hírvivője

– mondta Zambó Péter.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az eseményen arról beszélt, hogy a közelmúltban elindult Kreatív Régió program keretében Jász-Nagykun-Szolnok megye a feldolgozóipar és az öntözéses gazdálkodás fejlesztését tűzte ki egyik elsődleges céljául. Ennek fontos és különleges eleme a szarvasgomba-feldolgozó.

Fehér Sándor, a vállalat termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az új feldolgozóüzem éves elméleti kapacitása mintegy 30–40 tonna, az egység hét embernek ad munkát. Jelenleg a friss gomba értékesítésén kívül ötféle feldolgozott terméket állítanak elő, ez a tervek szerint egy éven belül 25–30-ra bővülhet.

A társaság éves árbevételének egytizedét kitevő termékértékesítés több mint 95 százaléka export – jelezte. Hozzáfűzte: reményeik szerint a tevékenységből származó bevételek részarányát a későbbiekben sikerül megduplázniuk, elsősorban a feldolgozott termékekre alapozva.

A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. éves árbevétele évről évre nettó 3 milliárd forint körül alakul, a cég 150 alkalmazottat foglalkoztat.