×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lakáseladási hullám várható az ingatlanpiacon

 

Az elmúlt években főként befektetési céllal vásároltak ingatlant Budapesten, a tulajdonosok hitelt is vettek fel avásárláshoz, és a törlesztőrészletet abból fizették, hogy pár napra kiadták a lakásokat a turistáknak. A koronavírus-járvány miatt azonban visszaesett a külföldről érkezett vendégek száma. A hitelek felfüggesztése ugyan még adott egy kis haladékot, de a befektetők egy részét nem érinti majd a moratórium meghosszabbítása, ezért

feltehetően sokan meghirdetik majd az ingatlanokat.

Az elmúlt néhány hónapban már a koronavírus erősen éreztette hatását, és ezért az adásvételek száma is alacsonyabb volt mint 2020 első nyolc hónapjában, mint 2019-ben. Ha a korábbi időszakot megvizsgáljuk, akkor azt látjuk hogy a vásárlók egyharmada befektetési céllal vásárolt ingatlant, egészen 2019 második feléig, hiszen 2019 júniusában jött ki a piacra a prémium államkötvény, ami elszívta a befektetőket a lakáspiacról – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 Ma reggel című műsorában.

Hangsúlyozta, a hitelmoratórium meghosszabbítása egy célzott támogatás azoknak, akik adott esetben átmenetileg vagy tartósan nehezebb helyzetbe kerülnek.

Alapvetően a befektetők ebbe nem tartoznak bele, főleg azok akik spekulációs céllal vásároltak ingatlanokat az elmúlt években.

A magánszemélyek részéről egyfajta óvatosság látható a piacon, sokkal nehezebben köteleződnek el például egy 10–20 éves hitelre, ennek köszönhetően egyfajta újrarendeződés történhet a lakáspiacon. Az árak egy hosszabb távon fent tartható egyensúlyi pontot vehetnek föl. Továbbá arra számítunk, hogy főleg a nagyvárosokban kismértékben korrigálódnak az ingatlanárak, és azoknak a a péztárcájához igazodnak majd, akik saját célra vásárolnak lakást – tette hozzá a szakértő.


A címlapfotó illusztráció.