×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Helytálltak az állattenyésztők a pandémia idején is

 

A kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a gazdákat, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus gazdasági hatásait. Az állattenyésztőknek sikerült helytállniuk pandémia idején is.


Megtartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ). A tagok megválasztották a következő négy évre a szervezet vezetését, valamint áttekintették a magyar állattenyésztés jelenlegi helyzetét.

A járvány az állattartó gazdaságokra is hatással van, elsősorban a piacok beszűkülése miatt.

Az állattenyésztést a megtett kormányzati intézkedések hatására kevésbé érintette egyelőre a pandémia, viszont a következményeitől nem fogunk tudni eltekinteni. A szállodai, vendéglátóipari szektor ilyen súlyú bedőlése hatással lesz a piacokra is  – mondta Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke az M1 Magyar gazda című műsorában.

A sertéstartóknak gondot okozhat az is, hogy az afrikai sertéspestis megjelent Németországban, így a Távol-Kelet felé irányuló német export leállt. Sokan attól tartanak, hogy túlkínálati piac alakul ki az Európai Unióban, ami a sertéshúsárak zuhanásához vezethet.

A szaktárca szerint azonban most valószínűleg nem lesz olyan súlyos piaci válság, mint négy évvel ezelőtt.

(Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig)A magyar sertéságazat piacainak megőrzése érdekében most különösen fontos, hogy az élelmiszeráruház-láncok és a fogyasztók a hazai sertéshúst válasszák – mondta Nagy István agrárminiszter.

Az elmúlt években különböző környezetvédő csoportok részéről gyakran az a vád érte a gazdákat, hogy rossz körülmények között tartják állataikat. Az ágazat szereplői szerint hamis képet festenek a szektorról, ugyanis jó minőségű termékeket csak megfelelő körülmények között tartott, egészséges állatok révén lehet előállítani.

Hozzátette,

fontos, hogy a társadalomban tudatosítsuk azt, hogy mi a különbség a haszonállat és a hobbiállat között.

A lehető legjobb tartási, takarmányozási körülményeket biztosítjuk az állatok számára. Így írjuk ki a pályázatainkat is. A korszerűsítések, a digitalizáció mind azt szolgálja, hogy a gazdák olyan környezetet biztosítsanak, amelyben az állat a lehető legkomfortosabban érzi magát – magyarázta.

A hazai piacok védelme, az ágazat társadalmi megítélésének javítása csak úgy lehetséges, ha a gazdálkodók közösen lépnek fel érdekeik védelmében.

(Fotó: Shutterstock)

A MÁSZ vezetése szerint folytatni kell a termékpályák megszervezését. Emellett az is fontos, hogy

a gazdálkodók az átmeneti nehézségeik miatt se csökkentsék az állományt.

Jelenleg az állatlétszám, a dolgozói létszám megtartása és a mind szélesebb körű innovatív beruházásoknak a megvalósítása és támogatása a legfőbb cél – hangsúlyozta Zászlós.

A pénzügyi szakemberek is úgy vélik, hogy

érdemes kihasználni ezt az időszakot a versenyképességet növelő beruházások megvalósítására.

Átmeneti időszakot élünk a közös agrárpolitikában. Az új agrárpolitika nem a minőségi és a mennyiségi fejlesztéseket fogja támogatni, hanem a környezetvédelem irányába fog elmenni – mondta Tresó István pénzügyi szakember.

Állattartó telepek létrehozására és fejlesztésére októberben nyílik meg a vidékfejlesztési program új, 50 milliárd forintos pályázata. Az igényelt támogatás összegét a kormány kétmilliárd forintra emelte, így a pályázat segítségével akár négymilliárdos beruházások is megvalósíthatók.

A címlapfotó illusztráció.