×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Milliárdokkal támogat vállalkozásokat a Magyar multi program

 

Összesen 7,6 milliárd forint értékben 37 vállalkozás nyert támogatást a Magyar multi programban – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

György László elmondta, hogy közel 300 vállalkozás regisztrált a program első körében, közülük 104 felelt meg a szigorú belépési kritériumoknak, 87 menedzsmentinterjút folytattak le. A támogatás intenzitása 45 százalékos, az átlagos projektérték 456 millió forint, az átlagos támogatás 205 millió forint volt.

A program egyik résztvevője volt a Florin Zrt., amely kézfertőtlenítőivel járult hozzá a koronavírus-járvány elleni védekezéshez – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte: a Magyar multi program pont azon stratégiai célok megvalósításában segít, amelyek a magyar gazdaságpolitika alapját képezik.

A programra olyan vállalkozások jelentkezését várták, amelyek a jövőben akár nemzetközi nagyvállalattá fejlődve is kötődnek Magyarországhoz, és magyar munkavállalókra alapozva tudnak hozzájárulni a térség felvirágoztatásához – mondta.

A program fontossága leginkább az elmúlt hónapokban volt érezhető – fejtette ki Szentkirályi Alexandra, aki szerint nem kell különösebben indokolni a kormány azon törekvését, hogy a magyar gazdaság és a vállalkozások megerősítését és ezen keresztül a magyar családok megerősítését tűzte ki célul.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés, a tavasszal tapasztalt nemzetközi kitettség azonban még inkább ráirányította az emberek figyelmét arra, hogy miért is fontos a stabil gazdaságpolitika, az hogy bizonyos stratégiai ágazatok magyar kézben legyenek, és hogy miért fontos a hazai termékek, szolgáltatások vásárlása.

Ezek mind-mind együtt hozzájárulnak az ország fejlődéséhez és a magyar emberek életszínvonalának a növeléséhez – közölte.

Emlékeztetett, hogy a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként adó- és járulékkedvezményekkel, hatékonyságnövelő, illetve versenyképességjavító eszközökkel támogatta a vállalkozásokat, ezen túl munkahelyteremtő és -védelmi lépéseket tett az elmúlt tíz évben elért eredmények megvédése érdekében.

A munkavállalóikat megtartó cégek számára akár technológiafejlesztésre, akár környezetvédelmi és energiahatékonysági beruházásra lehetett pályázni több száz milliárd forintnyi keretösszeggel – sorolta a kormányszóvivő.