×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Júliusban már háromszázezren repültek

 

Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak – közölte Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag leállt a forgalom a repülőtéren, áprilisban a 10 ezret sem érte el az utasok száma. A repülés azonban biztonságos, és a forgalom növekedése is azt mutatja, hogy kezd visszatérni az emberek bizalma – mondta.

Ismertette, hogy a biztonságért a repülőtéren több intézkedést hoztak: plexiket helyeztek ki, a zöld, sárga és piros országokból érkezőket külön kezelik, nem találkoznak egymással, és átmenetileg felfüggesztették a beléptetőkapukat is, helyette repülőtéri rendőrök igazoltatnak.

Ezek miatt pár perccel lassabb a beléptetés, és sorok alakulhatnak ki, ha egyszerre több repülőgép érkezik veszélyeztetett országból, de felkészülten kezelik a helyzetet – tette hozzá.