×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ennyi munkahelyet torpedózott meg a koronavírus

 

A második negyedévben 103 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, míg a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján.

Az április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma négymillió 408 ezer, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma négymillió 457 ezer volt, az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb.

Április-júniusban az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 55 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 28 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 19 ezerrel csökkent.

4,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a második negyedévben

Az április-júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban megjelennek – állapította meg a KSH.

Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

A tavalyi második negyedévhez képest a 15–24 éves munkanélküliek száma 44 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 4,0 százalékponttal, 14,7 százalékra emelkedett. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A legjobb munkavállalási korú 25–54 évesek munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 4,2 százalékra nőtt, az 55–74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, 2,6 százalékos volt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 6,4 hónappal csökkent, 8,0 hónap volt, a munkanélküliek 20,9 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A címlapfotó illusztráció.