×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már húszezernél is több diák dolgozik a nyári diákmunka programban

 

A kormány által meghirdetett nyári diákmunka program már több mint húszezer magyar fiatalt juttatott tisztességes fizetéshez a tanítási szünetben – mondta el Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára

A nyári diákmunkában megszerzett munkatapasztalat

lehetővé teszi akár a diákok szakmai gyakorlatának teljesítését, de nagymértékben hozzájárul a későbbi sikeres elhelyezkedéshez is

– idézi az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye Bodó Sándor államtitkárt.

Az augusztus végéig tartó programban a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok vehetnek részt, akik kétféle munkahelyre jelentkezhetnek. Az első típus az önkormányzati diákmunka, amelynek keretében legfeljebb 2 hónapig, maximum napi 6 órában dolgozhatnak. Az állam teljes egészében finanszírozza a bérüket: szakképzettséget igénylő munkakör esetében havonta 157.950 forintot, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 120.750 forintot. A második típusba az idényjellegű feladatokat jelentő mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott diákmunka tartozik. Az állam ebben az esetben is legfeljebb 2 hónapot támogat 75 százalékban, a maximális napi munkaidő viszont 8 óra – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

A kétfajta alprogram számos lehetőséget nyit meg a fiatalok előtt: tavaly 90 különböző munkakörben foglalkoztatták őket a munkáltatók. A 3 milliárd forintos keretösszegű program első heteiben idén az önkormányzati diákmunka dominált több mint 18 ezer fővel, a turizmus-vendéglátás területén közel 2 ezer fő, míg a mezőgazdaságban közel 300 diák dolgozik országszerte – tette hozzá Bodó Sándor államtitkár.

A programban részt venni kívánó fiatalok a területileg illetékes járási vagy fővárosi kerületi kormányhivatalok foglalkoztatási osztályánál kérhetik nyilvántartásba vételüket érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya, diákigazolvány, és a végzettséget igazoló iskolai bizonyítvány birtokában és bemutatásával. A munkáltatók szintén a járási és fővárosi hivatalok foglalkoztatási osztályainál jelezhetik munkaerő-igényüket a program hivatalos meghirdetése óta. A nyári diákmunka-programról a járási vagy fővárosi hivatalokban, és a www.munka.hu oldalon érhető el részletes tájékoztatás.