Az öntözési terület 2024-ig százezer hektárral nagyobb lesz

 

Az öntözhető területek nagyságát százezer hektárral kívánja növelni 2024-ig az agrártárca – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára Debrecenben, a Tiszta víz 2020 című japán–magyar regionális agrárkonferencián hétfőn.

Szinay Attila a január elsejétől életbe léptetett új öntözési jogszabályokról és a pályázati lehetőségekről elmondta, hogy a klímaváltozás jelentős hatással van a mezőgazdaságra, például az egyenetlen csapadékelosztás miatt a legnagyobb összeget aszálykárra fizetik ki a kárenyhítési alapból.

Az államtitkár elmondta, hogy eddig több mint 14 ezren jelentkeztek be, akik 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést. Az igény tehát megvan – szögezte le.


A 2020. januártól életbe léptetett öntözésfejlesztési törvény szerint a mezőgazdasági termelőknek öntözési közösséget kell alakítaniuk, amely vízjogi engedélyek alanya lehet. Ehhez minimum 100 hektár szántóföldi terület szükséges, zöldség-gyümölcs esetében tíz hektár. Bevezették az öntözési szolgalmat is, amelynek értelmében a törvény erejénél fogva használhatják a más tulajdonát képező területet öntözés céljára.

Az államtitkár elmondta, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 50 milliárd forintra lehet pályázni, amelyre a termelők és fiatal gazdák jogosultak.

Eddig 18 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4,3 milliárd forintot ki is fizettek – ismertette.