×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon

 

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára, Horváth Tamás csütörtökön Szentgotthárdon, a Leadec Kft. támogatási okiratának átadásán.

Cikkünk frissült.

Horváth Tamás elmondta: április óta folyamatosan nő az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt, amelynek keretében eddig közel 17 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet összesen csaknem 200 ezer munkavállaló álláshelyének megvédéséhez. Dolgozónként átlagosan 165 ezer forint támogatásra pályáztak eddig a cégek, a lehetőséggel még augusztus végéig élhetnek a vállalkozások.

A kutatás-fejlesztési bértámogatási programban eddig 18 ezer munkavállalójuk után pályáztak a vállalkozások,

ami több mint 1100 cégnél segíti a mérnökök, kutatók munkájának megmaradását – közölte a helyettes államtitkár.

Horváth Tamás kiemelte, hogy a májusban indult munkahelyteremtő bértámogatási program hatékonyan segíti a regisztrált álláskeresők munkába állását. A program keretében, amelyre eddig 37 milliárd forintot fordítottak, 70 ezer álláskereső állhat munkába.

Összességében az ITM bértámogatási programjai 250 ezer ember munkahelyének megvédését vagy újbóli létrehozását támogatták – mondta. Dákai Ferenc, a Leadec Kft. ügyvezetője elmondta: cégük két pályázaton több mint 45 millió forintnyi, a munkahelyek védelmét szolgáló támogatást nyert el, aminek köszönhetően 118 munkahelyet sikerült megőrizni.

A Leadec Kft. jelenleg 680 embert foglalkoztat,

Győrben, Kecskeméten, Szentgotthárdon, Szombathelyen, Miskolcon és Makláron vannak telephelyei. Közreműködnek robotok, megmunkáló központok telepítésében, villamos vezérlőszekrényeket készítenek, és elvégzik a berendezések műszaki karbantartását.

A Leadec Kft. a stuttgarti központú nemzetközi Leadec csoporthoz tartozik, a magyarországi leányvállalat nettó árbevétele 2018-ban 7,7 milliárd forint volt, 2019-ben elérte a 8,7 milliárd forintot, és az idei évben is hasonló bevételt terveznek.