Somogyban 39 vállalat hajt végre fejlesztéseket, 6600 munkahelyet megvédve

 

Somogy megyében 39 vállalat 16,5 milliárd forintnyi fejlesztést hajt végre, 8 milliárd forintnyi kormányzati támogatással, amellyel 6600 munkahelyet védenek meg – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Csurgón, a Topesa Kft. szerdai szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter, Külgazdasági és Külügyminiszter (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Cikkünk frissült.


Szijjártó Péter kiemelte, a világjárvány elleni küzdelem újabb szakasza a gazdasági védekezésé. „Ezt is meg fogjuk nyerni, megvédjük a veszélybe került munkahelyeket, sőt több új munkahelyet hozunk létre, mint amennyit elveszítünk” – fogalmazott.

Elismerően szólt azokról a magyar vállalkozásokról, amelyek a nehéz gazdasági helyzetben is fejlesztésekről, beruházásokról döntenek, miközben a nemzetközi hírek csődökről, leépítésekről szólnak.

A magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres

Rámutatott: a magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres, amihez munkahelyek kellenek. Tíz évvel ezelőtt is ez húzta ki Magyarországot a nehéz helyzetből, nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, hogy a korábbi válságkezeléshez hasonlóan, most sem közvetlenül a munkanélkülieket, hanem az új munkahelyeket létrehozó vállalkozásokat kívánja segíteni a kormány.

Közölte, a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy

806 vállalkozás nyújtott be pályázatot és nyert 169 milliárd forintnyi kormányzati támogatást,

amelynek révén 377 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg az országban.

A magyar élelmiszeripar súlyát mutatja, hogy a 806 nyertes pályázóból 122 került ki ebből az ágazatból, amely 142 ezer embernek biztosít munkalehetőséget, és amely idén az első négy hónapban 15 százalékkal növelte a termelési értékét a tavalyi év hasonló időszakához képest.

„Le a kalappal előttük azért is, mert az elmúlt nehéz hónapokban folyamatosan, ellátási zavarok nélkül biztosították hazánk élelmiszerellátását” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Somogy megyében a munkanélküliség a tíz évvel ezelőtti 16 százalékról mára a harmadára csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig 40-ről 50 százalékra emelkedett.

A Spar beszállítója a legigényesebb nemzetközi standardoknak is meg tud felelni

A Topesa Kft.-ről elmondta: a magyar tulajdonú, sertésfeldolgozással foglalkozó vállalkozás, amely a Spar beszállítójaként a legigényesebb nemzetközi standardoknak is meg tud felelni, és kizárólag magyar árualapot vásárol magyar gazdálkodóktól.

A cég tervezett 574 millió forintos beruházása révén, amelyhez a magyar állam 287 millió forinttal járul hozzá, új hűtőház épül, új vágási technológiát vezetnek be, megnövelik az élőállat-fogadási kapacitást és javítják az energiahatékonyságot.

Ennek köszönhetően 76 munkahelyet védenek meg, a termelési kapacitás pedig 25 százalékkal nőhet

– ismertette Szijjártó Péter.

Somogyi László a Topesa Kft. tulajdonos ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a 2016 óta tulajdonukban lévő vágóhíd 2018-ban 5,4 milliárd, tavaly pedig 6,1 milliárd forint forgalmat bonyolított. Stabilitásukhoz hozzájárul a termékeik felét átvevő Spar áruházlánc, azon kevés multik egyike, amely magyar sertéshúst értékesít – fogalmazott.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő (KDNP) arról beszélt: a mostani uniós fejlesztési ciklusban két és félszer nagyobb volt a pályázati aktivitás, és háromszor akkora az elnyert támogatási összeg a térségben, mint az előző 7 éves ciklusban.