Kutatók és egyetemi vezetők szerint Magyarország sokat tanult a járványból

 

Magyarország sokat tanult a járványból, a veszélyhelyzet nehézségeire megtalálta a válaszokat, így egy hasonló kihívásra már felkészültebben reagálhat – jelentették ki kedden Budapesten a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás című konferencián felszólaló kutatók, egyetemi vezetők.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára úgy vélte, hogy a maga területén mindenki jól kezelte a járvány kihívásait, a digitális átállást a tanárok, diákok, oktatók és hallgatók egyaránt jól fogadták, senki nem vesztett félévet.


Az államtitkár a tapasztalatokat nevezte a járvány legfőbb hozadékának, mivel ezekre alapozva egy újabb veszélyhelyzetet az előzőnél hatékonyabban lehet kezelni.

Előadásában a Semmelweis Egyetem rektora a felkészültség fenntartását szorgalmazta, és közölte, hogy egy következő fertőzéshullám esetén újabb reprezentatív felmérés kezdődhet. Merkely Béla megerősítette, hogy a járvány második hulláma Magyarországot októberben érheti el.