×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kocsis: A büdzsé felelős, a baloldal eladósítana

 

Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal után az Országházban tartott sajtótájékoztatón azt is kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldal elképzeléseinek teljesítése az ország eladósítását jelentette volna.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Cikkünk frissült.

A politikus azt mondta, a 2021-es költségvetés legfőbb célja a gazdaság újraindítása a koronavírus-járvány után, a családok és a nyugdíjasok támogatásának növelése, továbbá a közbiztonsági és a határvédelmi feladatok ellátása.

A büdzsé eleget tesz ezeknek – közölte, hozzátéve: a költségvetés két fontos pillérre épít, a 3000 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapra, valamint a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alapra.

A baloldali javaslatok 6400 milliárd forintos kiadást jelentettek volna

Kocsis Máté rámutatott ugyanakkor, hogy a költségvetéshez benyújtott baloldali javaslatok 6400 milliárd forintos kiadást jelentettek volna az országnak, amivel a 3 százalékos hiánycél csaknem 17 százalékra emelkedett volna, illetve IMF-hitel felvételét helyezte volna kilátásba.

Javaslataik zöme a beruházások felszámolását, a túlköltekezést, az adóemelést, a családok támogatásának megvonását jelentette – értékelt.

Azt is mondta a Fidesz frakcióvezetője, hogy

a baloldal nem szavazta meg a járványügyi készültség kiadásait, a családügyi költések emelését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését,

a határvédelmi, honvédelmi és közbiztonsági kiadások növelését, valamint a munkahelyvédelmi és -teremtési kiadásokat sem, ezzel pedig bebizonyították, hogy járványhelyzetben, nehéz gazdasági időszakban sem lehet rájuk számítani.

Semmit nem támogattak a szavazataikkal, kizárólag a konfliktusok generálásán, romboláson, kamuvideók készítésén agyaltak – fogalmazott Kocsis Máté.

A kormánypártok egy felelősen végiggondolt büdzsét szavazhattak meg

Simicskó István, a KDNP megválasztott frakcióvezetője szintén arról beszélt, hogy a kormánypártok egy felelősen végiggondolt büdzsét szavazhattak meg, amelyben visszaköszönnek a kereszténydemokratáknak fontos értékek.

Szomorúnak nevezte, hogy a baloldalra, ahogy szerinte a járványhelyzet kezelésében sem, úgy most sem lehetett számítani.

Összevetésül kifejtette: a 2008-as válság idején a baloldali kormány megszorításokat vezetett be, növelte az emberek terheit, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, csökkentette a gyest, a közszférában dolgozók bérét befagyasztotta, jelentősen csökkentette az önkormányzati támogatásokat és felfüggesztette a lakástámogatásokat.

Ezzel szemben

a mostani válsághelyzet-kezelés az emberek pártján áll, komoly forrásokat szán a családok védelmére, és ellátja a gazdaság védelmét is

– hangsúlyozta Simicskó István, aki kiemelte a honvédelmi költségvetés – 2010-hez képest – több mint háromszorosára emelését is.

Az önkormányzatok költségvetési forrásait firtató kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: ha Karácsony Gergely főpolgármester nagyon sokszor ismétli el, hogy az önkormányzatok forrást veszítenek, az akkor sem lesz igaz.

2021-ben 16 százalékkal több forrást kapnak az önkormányzatok

2021-ben az idei évhez képest ugyanis 16 százalékkal több forrást kapnak az önkormányzatok, ami 118 milliárd forint pluszpénzt jelent – közölte, hozzátéve, hogy Budapest az iparűzésiadó-bevétel további mintegy 25 milliárd forintos növekedésével számolhat.

Kiemelte továbbá, hogy a főváros számláján a korábbi főpolgármester, Tarlós István a leköszönése után 180 milliárd forintnyi államkötvénycsomagot hagyott, amit szétoszthatna a főváros vezetése kerületi útfelújítási, egészségügyi fejlesztési célokra, vagy nekiállhatna a szükséges beruházásoknak.

Karácsony Gergely „pénzt követel magának, miközben rengeteg pénze van”

– fogalmazott.

Egy másik kérdésre a Fidesz frakcióvezetője azt is jelezte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés mintegy 2000 milliárd forintos kiadásainak 95 százalékát a kormány a központi költségvetésen belüli átcsoportosításokból finanszírozta. Az önkormányzatoknak 34 milliárd forintot kellett „betenniük”, ami elvárható mértékű szolidaritás – tette hozzá.