×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Júliusban újabb 0,15 százalékos kamatcsökkentés jöhet

 

Cikkünk frissült. 

Virág Barnabás interjúját követően némileg erősödni kezdett a forint, az euró jegyzése húsz perc alatt 354,05 forintig csúszott le a fél nyolc körüli 354,52 forintról, a dolláré pedig 315,79 forintról 315,53 forintra esett. Júliusban újabb 15 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet a monetáris tanács, ezt fogja javasolni Virág Barnabás, az Magyar Nemzeti Bank (MNB) új alelnöke, mondta pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! pénteki műsorában.

Az alelnök hangsúlyozta azonban, hogy a júliusi újabb kamatcsökkentés után meg kell állni, a 0,6 százalékpontos alapkamat ugyanis megfelelő szint ahhoz, hogy támogassa a koronavírus-járvány utáni gazdasági kilábalást, és erősítse a pénzügyi stabilitást. Nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni –  mondta.

Hozzátette: azok az elemzői várakozások, miszerint kamatcsökkentési ciklusra lehet számítani, túlzóak. Az MNB más stratégiát követ, mint a régiós jegybankok, és biztonsági távolságot szeretne tartani a nulla közeli tartománytól.

Virág Barnabás beszélt arról is, hogy

továbbra is optimisták, és a járvány utáni gazdasági felpattanásra számítanak.

Ennek egyik kulcseleme, hogy a kormányzati beruházások területén komoly felívelés jöhet, a tervezett beruházásokat előrébb lehet hozni.

A másik pedig az MNB Növekedési kötvényprogramja és a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá, amelyek a második fél évtől erős növekedést okozhatnak. A visszajelzések szerint az év végéig 1000 milliárd forint új forrást juttat majd el a gazdaságba az Nhp Hajrá –  mondta.

Az alelnök szerint

Magyarország erős alapokkal került a válsághelyzetbe, emiatt a gazdasági fellendülés a nehéz körülmények között is megőrizhető.

Emlékeztetett: kedden az MNB 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Ezzel azt üzenték, hogy a jegybank elkötelezett a gazdasági kilábalás és az árstabilitás fenntartása mellett –  erősítette meg az alelnök.

A Magyar Nemzeti Bank e héten kedden 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és jelezte, hogy az egyhetes betéti eszköznél is hasonló változtatást tart indokoltnak. Az MNB indoklásában azt írta, hogy az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása. Kifejtették, hogy a magyar gazdaság idei teljesítménye a korábban vártnál mérsékeltebben alakul, miközben az inflációs kilátások tartósan lefelé mozdultak el.

Újabb jegybankkal kezd felügyeleti együttműködést az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a napokban írt alá együttműködési megállapodást a Moldovai Nemzeti Bankkal (BNM). Napirenden van hasonló dokumentum előkészítése az albán pénzügyi felügyelettel – jelentette be a jegybank pénteken.

A magyarországi bankok, biztosítók, tőkepiaci szereplők külföldi leányvállalatai, fióktelepei, határon átnyúló szolgáltatásai számának bővülésével párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az adott országok jegybankjaival, pénzügyi felügyeleteivel kötött együttműködési megállapodásokkal erősíti felügyelési keretrendszerét – hangsúlyozta pénteki közleményében az MNB.

Már hosszabb ideje érvényben van többek közt az orosz, ukrán, montenegrói, szerbiai, kazah nemzeti bankokkal és számos más hatósággal kötött együttműködési megállapodás,

sőt a Brexit nyomán tavaly az MNB a brit pénzügyi felügyeleti hatóságokkal is aláírt ilyen dokumentumot – sorolta az MNB.

Az Európai Unió (EU) tagállamainál nincs szükség hasonlókra, hiszen itt a kétoldalú és multilaterális felügyeleti együttműködést az uniós szintű jogszabályok (rendeletek, illetve a magyar jogrendbe átvett irányelvek) szabályozzák.

Az EU-n belül az adott külföldi fióktelep, határon átnyúló szolgáltató prudenciális felügyeletéért az anyaországa szerinti nemzeti bank/pénzügyi felügyelet a felelős, míg a fogadó állam csak a fogyasztóvédelmi, a közjóra vonatkozó felügyelést látja el helyben.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A  címlapfotó illusztráció.