Egyre több vállalkozás választja a Magyar Nemzeti Bank csodafegyverét

 

Egyre több vállalkozás választja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) április 7-én meghirdetett csodafegyverét, a Növekedési Hitelprogram Hajrá elnevezésű terméket. Az 1500 milliárd forintos keretösszeggel elindított konstrukció az egyik legfontosabb eszköze lehet a gazdaság beindításának.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

„Ennek oka abban rejlik, hogy minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, rugalmasan biztosít olcsó és stabil forrást a kis- és közepes vállalkozásoknak” – emelte ki a hitelprogram erényeit Banai Ádám, az MNB igazgatója az M1 Summa című műsorában.


Ebben fog segíteni, hogy a vállalkozások folyamatosan forráshoz tudjanak jutni.

„Azok a vállalkozások, akik éppen beruházni akarnak, mert így tervezik a jövőjüket, és adott esetben jó helyzetben vannak, azoknak is lehetőség van könnyedén forráshoz jutni. Azok, akik éppen át akarnak vészelni egy nehezebb időszakot, számukra például a forgóeszközhitel megoldás lehet, hogy a nehéz időszakot átvészeljék, és utána gyorsan tudjanak újraindulni, ezzel is a gazdaságot támogatva” – fejtette ki az MNB igazgatója.

Az NHP Hajrá hitel új beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, európai uniós támogatások előfinanszírozására egyaránt felvehető.

A vállalkozások egymillió és 20 milliárd forint közötti hitelösszeget igényelhetnek,

legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett, ami a futamidő végéig fix marad, akár 20 éves futamidőre is.

Időközben megérkeztek az első tapasztalatok is a konstrukció fogadtatásáról. Az Erste Bank május 14-én tájékoztatott arról, hogy megkötötte első KKV hitelszerződését az NHP Hajrá programban. Ügyfele, egy mezőgazdasági vállalkozás összesen 700 millió forint forráshoz jut, amelyet új beruházása megvalósítására, valamint támogatás előfinanszírozására fordít. A K&H Bank májusi felméréséből pedig az derül ki, hogy a cégek több mint 40 százaléka szeretne élni a gazdaságvédelmi program keretében felkínált lehetőséggel.

Az előző programok nagymértékben  hozzájárultak a gazdasági növekedéshez

„A korábbi NHP-val elértük azt, hogy egy gyors hitelnövekedés van a kis- és középvállalati szektor felé. Ez a program pedig segít fenntartani majd ezt a növekedést. A korábbi programoknak megfelelően ezzel egy jelentős gazdasági növekedési hatás is lehet, hiszen fontos látni, hogy az előző programok is összességében nagyon nagy mértékben járultak hozzá a gazdasági növekedéshez. A mostani programtól is azt várjuk, hogy már az idei évben lesz egy nagyon gyors felfutás, és ezzel támogatni fogja a gazdasági növekedést” – részletezte Banai Ádám.

A Magyar Nemzeti Bank alapszabályában régóta benne van, hogy nemcsak a forint stabilitásáért felel, hanem segíti a kormány gazdaságpolitikáját, és ha szükséges, akkor a pénzintézeteket rábírja arra a saját eszközeivel, hogy hitelezzék a vállalkozásokat” – érzékelteti az NHP Hajrá jelentőségét Boros Imre, közgazdász.

„Az akár 5–10–20 évre maximum 2,5 százalékon fixált kamatozás már önmagában jóval túlmutat minden piaci alapú lehetőségen” – teszi hozzá Csányi Franciska, a Bankmonitor szakértője.

A támogatott hitelek nem azt jelentik, hogy nincs szükség fedezetre

A szakértő megjegyezte az is, hogy „az MNB a bankoknak nyújtott négy százalékos kamattámogatással fejelte meg a programot, amely lehetőséget teremt arra, hogy a pénzintézetek a 2,5 százalékos maximális kamatszintből tovább engedjenek”.

Minden banknál változó mértékű lehet az a nagyság, amit biztosítani tudnak az ügyfelek számára,

hiszen a Növekedési Hitelprogram ugyan támogatott árazás-oldalról, de a bank vállalja a hitelek kihelyezésért a kockázatot. „Ez azt jelenti, hogy a bankok hatáskörébe tartozik az, hogy kinek, és milyen összegben adnak növekedési hitelt” – hangsúlyozta.

A szakértő szerint az MNB támogatásának eredményeként lehetősége nyílik a vállalkozásoknak arra, hogy a hagyományos hitelekhez képest kisebb fedezettség mellett is tudjanak kölcsönt folyósítani a hitelprogramra jelentkezőknek.

„A támogatott hitelek nem azt jelentik, hogy nincs szükség fedezetre, nincs szükség arra, hogy bebizonyítsuk, hogy a cégünk működőképes. Még akkor is, hogyha a járvány okozta nehézségek kapcsán egy pár hónapra visszaesett a forgalmunk. Ha hiteligénylésben gondolkodunk, fontos tudnunk bebizonyítani a bankoknak, hogy ha van is egy átmeneti forgalomcsökkenésünk, az a jövőben hogyan fog helyreállni” – hívta fel a figyelmet.

Jó hír az igénylőknek, hogy hitelbírálati díj és egyéb kezdeti költségek nincsenek, valamint előtörlesztési költséggel sem kell számolniuk, azaz ingyenesen bármikor előtörleszthető a kölcsön: részlegesen vagy akár teljesen is.

A címlapfotó illusztráció.