Újabb gazdaságvédelmi intézkedések alapozzák meg a jövő évi költségvetést

 

Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a koronavírus-járvány miatt fokozottan szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket. Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is – közölte a Pénzügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény emlékeztet arra, hogy idén a kormány végleg megszabadítja a vállalkozókat az egyik legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől: a feltöltési kötelezettségtől. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig semmilyen adóelőleg-kiegészítési kötelezettség nem terheli a cégeket, a helyi iparűzési adóban is mentesülnek ettől a tehertől. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal, és már a decemberi hajtást sem terheli többé ez az adminisztrációs kötelezettség.

Újabb adóügyi könnyítések a vállalkozóknak


A vállalkozók ezen túl további adóügyi könnyítéssel is számolhatnak. Így például az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják. E mellett mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben (ekáer) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

Az Európai Unióban a magyar közteherviselési rendszer kéri el az egyik legkisebb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez. De az nem fair, hogy a társadalombiztosítási kockázatközösség fizető tagjai finanszírozzák a nem fizetők ellátásait is. Ezért fogadta el tavaly év végén a Parlament az egészségügyi járulékok megfizetését igazságosabbá tevő szabályozást.

Most a kormány a rendszert és az adózókat is segítő számos módosítást javasol. Egyrészt megduplázta a magánszemélyek számára nyitva álló időt, amíg a jogosultság rendezhető, hiszen a javaslat szerint a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a fizetési kötelezettségük rendezésére. Másrészt senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme. Harmadrészt a kormány adómentességgel támogatja, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ez ugyanis a magánszemély szja-mentes jövedelme lesz. Negyedrészt az adóhivatalnak újabb szempont alapján is górcső alá kell vennie a magánszemély méltányossági kérelmét, és ha a hatóság szerint fennállhat a szociális rászorultság, akkor erről a járási hivatalt tájékoztatnia kell. A fizetési nehézséggel küzdőknek ez az új intézkedés nagy segítség lehet. Az érintettek válláról nemcsak az anyagi, hanem az adminisztrációs terhet is leveszi, ugyanis a szociálisan rászorultaknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást, épp úgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.

Az egész lakosságot védi majd az online pénztárgép

A magyar családokat és az egész lakosság egészségét védi az, hogy ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni. A készpénzen ugyanis – a WHO vizsgálata szerint – a koronavírus akár kilenc napig is életképes maradhat. Az intézkedés a mintegy 60 ezer vállalkozásnak sem jelentene plusz terhet, hisz a kötelezettségnek nemcsak POS terminállal, hanem az azonnali utalás biztosításával is eleget tehet.

A koronavírus-járvány mutatott rá arra is, hogy érdemes az államháztartási szabályozást is gyorsabbá, átláthatóbbá és rugalmasabbá tenni, ezért az egyes költségvetési fejezeteken belül – a tárcák felelősségének növelése mellett – könnyebb lesz az átcsoportosítás, az egyes támogatási célok rugalmas módosítása.

A címlapfotó illusztráció.