×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb fejlesztések valósulhatnak meg idén a Magyar Falu Program forrásaiból

 

A Magyar Falu Program idei pályázati forrásaiból újabb jelentős beruházások segíthetik a vidék népességmegtartó erejének növelését – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szilvásváradon.

Cikkünk frissült.

Gyopáros Alpár közölte:

idén a program részeként eddig kilenc, részben a tavalyi tematikát követő pályázatot hirdettek meg.

Ismét elérhetők az út- és járdafejlesztési, valamint az önkormányzati, vagy egyházi közösségi terek kialakítását, korszerűsítését és az óvodaudvarok fejlesztését célzó források.

Új elemként játszóterek fejlesztésére és építésére is nyerhetnek pénzt a kistelepülések – tette hozzá.

Hamarosan megnyílik a falusi civil alap

Jelezte, hogy 2020-ban még két kiírás jelenik meg: hamarosan megnyílik a falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjárműbeszerzését segítő keret és a falusi civil alap, amely az önkormányzatok és egyházközségek mellett a civil szervezeteket is bevonja a támogatottak körébe. Utóbbiak négy tevékenységre pályázhatnak az erre elkülönített 5 milliárd forintból – mondta.

Emlékeztetett: Magyarország mintegy 2900 ötezer lélekszám alatti települése közül 2500 népessége az országos átlagnál nagyobb arányban csökkent az elmúlt évtizedekben. A kormány 2018-ban a Magyar Falu Programot a folyamat megfordítása és a vidék népességmegtartó erejének növelése érdekében indította útjára.

„Mivel a probléma összetett, a program is több lábon áll” – fogalmazott, felidézve: tavaly három alprogram látott napvilágot; a falusi csok nyáron indult, és év végéig több mint 7000 család vette igénybe.

Emellett népszerű volt a munkába járást segítő falusi útalap, mely az állami mellékúthálózat felújítását célozza – hangsúlyozta. Múlt évben és idén együttesen mintegy 100 milliárd forintot költ a kormány e célra, melyből 600-800 kilométernyi út újulhat meg – jelezte Gyopáros Alpár.

2019-ben 16 kiíráson keresztül 60 milliárd forint támogatást ítéltek oda

A harmadik pillér az a pályázati rendszer, melynek keretében 2019-ben 16 kiíráson keresztül 60 milliárd forint támogatást ítéltek oda több mint 5000 nyertes igénylőnek – tájékoztatott. Valamennyi kiírás népszerű volt, a támogatási igény minden esetben meghaladta a rendelkezésre álló összegeket.

A legkeresettebbek a komplex faluházak kialakítását és a közterületek karbantartásához szükséges eszközfejlesztéseket, továbbá az út- és járdafelújításokat támogató pályázatok voltak – közölte.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy

Heves megyéből 2019-ben több mint 300 pályázatot támogattak, 3 milliárd forintot meghaladó értékben.

Emellett a falusi útalapból további több milliárd forintot fordítottak összességében 20 kilométert meghaladó hosszúságú állami mellékútszakasz rekonstrukciójára.

Szilvásvárad tavaly 40 millió forintot nyert a Magyar Falu Programban, ebből egyházi közösségi teret és temetőt fejlesztettek, traktort vásároltak és járdafelújításra is jutott.