×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pénzügyi tudatosságra nevel a példaértékű kormányzati portál

 

Egy évvel ezelőtt indult, és szinte indulása után rögtön meg is nyerte az Év közigazgatási honlapja díjat a Pénzügyminisztérium által kifejlesztett Okosan a pénzzel! elnevezésű honlap –  hangzott el az M1 Család 20 műsorában.

„A portál célja, hogy a pénzügytudatosságról szóló ismereteket egy helyre összegyűjtse és minden korosztálynak a maga formájában rendelkezésre bocsássa” – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a minap az M1 -en.

A honlapot együtt böngészheti a család, hiszen a gyermekeknek játékokat kínál, a felnőtteknek pedig friss információkkal szolgál, valamint azok a tankönyvek is ingyenesen letölthetők, amelyeket a Pénziránytű Alapítvány fejlesztett ki diákoknak és pedagógusoknak.

„A Pénzügyminisztérium mellett a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék, a Magyar Államkincstár, az Emmi, az ITM és a Pénziránytű Alapítvány nagyon aktív közreműködői és tartalomkészítői a holnapnak” – tette hozzá az államtitkár.

A pénzügyi szakemberek és szervezetek évek óta vetélkedők szervezésével is igyekeznek gyarapítani a fiatalok pénzügyi ismereteit.

Gion Gábor hozzátette, hogy a Pénzügyminisztériumnak is van egy ilyen vetélkedője, ez a nagy pénzügyes teszt. Az évente megrendezendő teszt egyre több résztvevővel és egyre sikeresebben zajlik.

Sikert sikerre halmoz

Az idei nagy diák pénzügyes teszt 13 ezer jelentkezője közül Toperczer Péter lett az első. A versenyen először évekkel ezelőtt indult, és azóta sikert sikerre halmoz.

Toperczer  Péter már tudja, hogy az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása mennyire fontos, ezért igyekszik testvéreit is erre tanítani. Most is az okosanapénzzel.hu honlapot böngészik.

„Mindenkinek felelősen kell kezelni a pénzügyeit, és szerintem nagyon fontos, hogy már fiatalon erre tudatosan felkészüljenek a gyerekek, hogy később tudatosan tudják intézni a pénzügyeiket” – fogalmazott.

Élethelyzethez igazított tematikus anyagok

Az Okosan a pénzzel! alkotói élethelyzetekre lebontva is csoportosítják az ismereteket. Így például kifejezetten a diákoknak szólnak a Felvettek az egyetemre téma információi. A gyermekvállaláshoz ad pénzügyi tanácsokat a Tervezzük a jövőnket!, illetve a Gyermekünk született kérdéskör. Az otthonteremtésben segít a Szeretnék lakást venni, felújítani elnevezésű témakör.

 

„A pénzügyi tudatosság bekerült most már a Nemzeti alaptantervbe is különböző tárgyak formájában, szakgimnáziumban különálló tárgy formájában”  – tette hozzá az államtitkár.

Tíz évvel ezelőtt a pénzügyi tudatosság még gyerekcipőben járt Magyarországon, azóta viszont folyamatosan javul a helyzet.

„Igyekszünk minél több oktatási anyagot a gyerekeknek, a fiataloknak kidolgozni, hiszen ők a legfogékonyabbak, és akár még a szüleiknek is, nagyszüleiknek is könnyebben át tudják adni az ismereteket” – mondta Gion Gábor.

Régen a lányok az iskolában háztartásvezetési ismereteket is tanultak. Most elegendő a honlapra klikkelni, és a Háztartási költségvetés tervező kalkulátort használni – hangzott el a műsorban.

„Egy pénzügyileg művelt, és nemcsak pénzügyileg, hanem a vállalkozásokban, az üzleti ismeretekben is művelt és vállalkozásban merész és bátor társadalmat szeretnénk látni” – hangsúlyozta a pénzügyi tárca pénzügyekért felelős államtitkára.