Dolgozói kétharmadát részmunkaidőben foglalkoztatná a Lufhansa

 

(Fotó: EPA/Thorsten Wagner)

Dolgozói kétharmadát részmunkaidőben foglalkoztatná tovább a Lufthansa Group, és nem tervezi a teljes flotta visszaállítását. A német központú légitársaság-csoport 135 ezer munkavállalót foglalkoztat, közülük 87 ezret érint a részmunkaidőre történő átállás, a csoport vezetése állami segítséget is igénybe fog venni a bérek kifizetéséhez – mondta a társaság szóvivője szerdán.


Eddig közel 27 ezer frankfurti és müncheni munkavállaló (földi kiszolgálók és hajózó személyzet) béréről állapodtak meg a szakszervezetekkel.

A Lufthansa Group a koronavírus-járvány előtt 763 repülőgépet üzemeltetett, ebből közel 700-at vont ki az aktív flottából. Carsten Spohr, a csoport vezérigazgatója korábban a Der Speigelnek nyilatkozva azt mondta, lassú fellendülésre számít a járvány után, ezért minden repülőgépét évekig nem tudja majd forgalomba állítani.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi előrejelzésében szintén elnyúló fellendülésről írt, Brian Pierce, a szervezet vezető közgazdásza videokonferencián azt mondta, a gazdaságban recesszió várható, ezért 2021-re érhető csak el a válság előtti kapacitás.

A válság miatt több légitársaság is fizetés nélküli, vagy a fizetés egy részével járó szabadságra küldte a dolgozói nagyobb részét, de több társaságnál elbocsátások is voltak. Brian Pierce elmondása szerint az IATA-nak nincs becslése arról, hogy mennyien veszítették el az állásukat és mennyien lehetnek veszélyeztetve.