Kevesebb kínai turista érkezik Magyarországra

 

A koronavírus-járvány kitörése óta jelentősen csökkent a Magyarországra érkező kínai turisták száma – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 péntek esti műsorában.

A szakember közölte: tavaly nagyjából 300 ezer kínai turista járt Magyarországon, havonta 20-25 ezren érkeztek. A Budapestet érintő turizmusban is a top 10-ben voltak a kínaiak. A most januári lemondások aránya 40-60 százalék volt – tette hozzá.


Kiss Róbert Richárd azt is elmondta, hogy Budapest korábban népszerű úti cél volt az olaszok körében is. Magyarországra a legtöbb turista Németországból érkezett, míg Budapest a britek körében volt a legnépszerűbb – tette hozzá a szakújságíró.