AM: Az öntözés és a digitalizáció is a versenyképességet növeli

 

A mezőgazdaság teljesítményének növeléséhez az állattenyésztési ágazat megerősítése, a digitalizáció elterjedése és az öntözött területek növelése is szükséges – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Jászapátiban tartott gazdafórumon, a tárca közleménye szerint.

Kiemelte, hogy bár a magyar mezőgazdaság élelmiszer-kibocsátása akár 25 millió ember egészséges, biztonságos élelemmel való ellátására is képes lenne, jelenleg 15 millió embert tud ellátni.

A következő években az agrárkormányzatnak azért kell dolgoznia, hogy a gazdatársadalom megerősödjön. Ehhez biztonságos, kiszámítható termelési környezet, támogató politika és jövedelmező gazdálkodás szükséges – hangsúlyozta az államtitkár.


A versenyképesség növelése érdekében tett jelentős lépésnek nevezte az öntözésfejlesztést, hozzátéve, hogy az év elején elfogadott törvény meggyorsítja és megkönnyíti az öntözést tervező gazdák számára az engedélyezési eljárást. A cél, hogy a jelenlegi, alig 100 ezer hektárnyi öntözött terület a következő tíz évben 200 ezerre nőjön.

A klímaváltozásra az öntözésfejlesztés mellett az erdősítés gyorsítása is megfelelő válasz az államtitkár szerint, aki emlékeztetett, a kormány elkötelezett abban, hogy az ország fásított területének aránya 27 százalékra emelkedjen.

Farkas Sándor elmondta: a mezőgazdaság kibocsátása 2019-ben elérte a 2789 milliárd forintot, ebből a növénytermesztés részesedése 56,7 százalék, az állattenyésztésé 36,3 százalék volt. Az agrárexport értéke 2019. január–november között 8,7 milliárd eurót tett ki, ez kilenc százalékkal magasabb 2018 azonos időszakához képest.

A beruházások értéke 2019 első három negyedévében 301 milliárd forint volt, 15 százalékkal magasabb a 2018-as év azonos időszakához képest. Évről-évre emelkedik a mezőgazdasági gépek iránti kereslet: a tavalyi  első három negyedévben 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket a gazdák – ismertette az államtitkár. Hozzátette: mindez azt mutatja, hogy az ágazatban van fejlődésre való készség és képesség.