Négymilliárd forint értékben jelennek meg zöld gazdaságfejlesztési pályázatok

 

Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron.

György László hangsúlyozta: a zöld gazdaságfejlesztési pályázattal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat segítik majd.

A jelenleg kis- és középvállalkozások energetikai és energiahatékonysági programjára – amely azt szolgálja, hogy a cégek 20-30 százalékkal csökkentsék rezsijüket – 32 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A négymilliárd forintos zöld gazdaságfejlesztési program azt szolgálja, hogy ezt az igényt kiszolgáló kapacitások jöjjenek létre országon belül – tette hozzá.


György László arról is beszélt: több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a vállalkozások az ipar 4.0 érettségüket növeljék, vagyis robotizáljanak, automatizáljanak, átszervezzék folyamataikat, menedzsmentjüket annak érdekében, hogy az egy főre eső termelékenységet növeljék.

A tavaly indult Magyar multi programról elmondta: 10-12 milliárd forint értékben támogatja a kormány évente valamivel több mint ötven magyar vállalkozás fejlesztését.

György László tájékoztatása szerint a programban olyan társaságokat keresnek, amelyek az elmúlt években bizonyították, hogy nagy növekedésre képesek: három egymást követő évben legalább évi húsz százalékkal növekedtek, vagy exportjukat éves átlagban ötven százalékkal növelték. Ezek a vállalkozások lesznek évtizedes távlatban azok a cégek, amelyek Magyarországon a tartós gazdasági fejlődés alapját biztosíthatják, mert a „jövő magyar, high-tech és zöld” lesz – fogalmazott.

Radetzky Jenő, a tájékoztató rendezvénynek helyt adó Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: a magyar gazdaság jövőjét a magyar családi vállalkozásokra kell alapozni, hiszen ők biztosan itt maradnak, nekik a gazdasági érdekeken túl van nemzeti elkötelezettségük és családi érdekeik is.

A címlapfotó illusztráció.