Várják a jegybank reakcióját az elemzők

 

Az infláció év eleji megugrása felveti, miként reagál a jegybank monetáris politikája arra, hogy a fogyasztói árak éves emelkedése messze meghaladta az MNB inflációs célsávjának tetejét, és a maginfláció is elérte azt.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének az MTI-hez eljutatott kommentárjában bejelentette, hogy mivel az árak emelkedése szélesebb bázisú, a bank 3,6 százalékról 3,9 százalékra módosítja idei inflációs előrejelzését.


A forint gyengülése azonban egyre erőteljesebb felfelé mutató kockázatot jelent, aminek jegybanki kezelésére szükség lehet. Az MNB a legközelebbi ülésen már utalást tehet a közelgő szigorításra, ami először a devizaswap állomány csökkentését jelentheti, míg kamatemelésre idén még feltehetően nem kerül sor.

Regős Gábor a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője kiemelte: a monetáris politikának az a feladata, hogy az inflációs célhoz való visszatérés érdekében a forint árfolyamát stabilizálja, illetve erősítse, és visszafogja az alap inflációs folyamatokat.

Erre először a februári kamatdöntő ülésen van lehetőség, kérdés, hogy a forint árfolyamának alakulása lehetővé teszi-e a márciusi Inflációs jelentés megjelenésének bevárását vagy sürgősebb beavatkozás szükséges.