Tízezer eredményes közbeszerzési eljárás folyt le tavaly

 

Intenzívnek nevezte a közbeszerzési eljárások szempontjából a 2019-es évet a Közbeszerzési Hatóság elnöke csütörtökön az M1-en.

Rigó Csaba Balázs iközölte: az ajánlatkérők mintegy tízezer eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, a szerződések összértéke 3430 milliárd forint volt. A hatóság elnöke az összeg nagyságát ahhoz hasonlította, mintha a múlt év minden napjának minden órájában 391,5 millió forintot kötöttek volna le magyar ajánlatkérők.


A magyarországi évek óta meghaladja az Európai Unió átlagos gazdasági növekedését, ilyen környezetben nyilván az állam, az önkormányzat, a közszolgáltatók is többet vásárolnak, több árut, szolgáltatást és több építési beruházást rendelnek – mondta.

Hozzátette: az összes eljárás mintegy 49 százaléka építés volt, az összértéket tekintve pedig ez az eljárástípus elérte az 57 százalékot, ami több mint 1900 milliárd forint. Az építésberuházásokkal összefüggésben kiemelte: ez 7500 szerződést jelent, ezen 1209 konzorcium és 2200 különböző cég dolgozott.