Válságálló márkák termékei készülnek a hazai autóiparban

 

A jelenleg is folyamatban lévő beruházások megvalósulása után a magyar autóipar éves teljesítménye eléri a 10 ezer milliárd forintot. Szakértők szerint Magyarországra már régóta nem összeszerelő üzemként tekintenek a befektetők. Az egyre nagyobb tudástőkét vonzó hazai járműgyártás a statisztikákban is jól látható. Ma már a becslések szerint a foglalkoztatottak 4 százaléka az autóiparban keresi a kenyerét. Az ágazat a legutóbbi teljes évre, 2018-ra vonatkozó adatok szerint az exportnak 20, a feldolgozóipari termelésnek pedig a 30 százalékát adta.

A kép illusztráció (Fotó:MTI/EPA/Tannen Maury)

A jelenleg is folyamatban lévő beruházások megvalósulása után a magyar autóipar éves teljesítménye eléri a 10 ezer milliárd forintot. Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium számolt be Szentgotthárdon, ahol 12 milliárd forintos beruházás eredményeként kezdik el gyártani az új háromhengeres, benzines turbómotorokat.

Magyarország már rég nem összeszerelő üzem

Szentgotthárdon komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a motorgyártás területén, az évi 350 ezer darabos gyártási kapacitás pedig azt jelenti, hogy terveik szerint a Rába-parti városban készült motorokat a PSA konszern által gyártott Opel, Peugeot és Citroën modellekbe építik majd be. Emellett olyan beruházások fordulhatnak hamarosan termőre a többi között, mint a Debrecen mellett épülő BMW-gyár, a 14 milliárd forintból épülő komáromi akkumulátor gyár, illetve Szombathelyen és Salgótarjánban induló beszállítói fejlesztések.

Várkonyi Gábor autóipari szakértő szerint Magyarországra már régóta nem összeszerelő üzemként tekintenek a befektetők. Összeszerelő üzem utoljára akkor volt Magyarország, amikor itt összeraktak egy Opel Astrát vagy egy Audi TT-t – mondta Várkonyi Gábor. Hozzátette, az országban jelenleg komplett gyártás folyik, az üzembe megérkezik a hengerelt acéllemez, és a folyamat végén autó lesz belőle. Véleménye szerint ez a munkafolyamat nagyságrendekkel komplexebb beruházást igényel.

Fontos eleme a gazdaságnak 

Az egyre nagyobb tudástőkét vonzó hazai járműgyártás a statisztikákban is jól látható. Ma már a becslések szerint a foglalkoztatottak 4 százaléka az autóiparban keresi a kenyerét. Az ágazat a legutóbbi teljes évre, 2018-ra vonatkozó adatok szerint

az exportnak 20, a feldolgozóipari termelésnek pedig a 30 százalékát adta.

Mindez a növekedés a GDP bővülésében is szerepet játszik, teszi hozzá Regős Gábor, a Századvég Makrogazdasági üzletág elemzője. A Századvég elemzője szerint a GDP-nek a 4,5 százalékát a járműgyártás adja. Hozzátette, ha ehhez hozzászámoljuk a beszállítókat, akkor ez az arány értelemszerűen nagyobb, akár 6-7 százalék is lehet.


Várkonyi Gábor is fontosnak tartotta megemlíteni a beszállítói kör szerepét. A szakértő szerint érdekes tény, hogy a márkákat egy-egy speciális termékkel ellátó cégek forgalom arányosan magasabb profitra képesek, mint maguk a megrendelőik

Átalakítható elektromos autó gyártására is

Az autóipar kihívásai a magyar gyárakat sem hagyják érintetlenül. Várkonyi Gábor szerint ezért szerencse, hogy zömében a válságálló, prémium márkák termékei készülnek nálunk. E mellett figyelemre méltó az is, ahogy a német BMW szervezi meg a magyarországi termelését.
Várkonyi Gábor elmondta, a BMW olyan üzemet fog felépíteni Magyarországon, amely

könnyen tud alkalmazkodni a piac igényeihez,

vagyis a gyártósor könnyen átalakítható akár elektromos, plug-in hibrid autó gyártására is. Hozzátette, „a BMW stratégiája arról szól, hogy a vásárló, illetve a piac dönti majd el, hogy mi az, amire igény van, akár törvényi, akár adózási szabályozók kapcsán, és villámgyorsan le tudják reagálni azt akár gyártási, termelési oldalon is”.

Az európai autógyártás részaránya a globális piacon csökken. jegyzi meg a szakértő, megemlítve azt a tanulmányt is, miszerint a német autógyárak 400 ezer munkástól válhatnak meg 2030-ig. Ennek egy része a gyártási kapacitás elvándorlása miatt következik majd be, amelynek új célpontja éppen a hazánkat is magában foglaló régió lehet.

A címlapfotó illusztráció.