Nagy István: Két és félszeresére nőtt a termelői piacok száma

 

A kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett – mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.

(Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Nagy István elmondta, hogy a kormány még 2012-ben határozta meg jogszabályi keretekkel a termelői piac fogalmát. Erre azért volt szükség, hogy a vidék saját erőforrásaira támaszkodva erősítse önállóságát, növekedjen a munkaerő- és népességmegtartó ereje – fejtette ki.

Hozzátette: a vidékfejlesztési programban 279 pályázónak több mint hatmilliárd forint forrást biztosított a kormányzat helyi termelői piacok kialakítására. A helyben történő értékesítés hozzájárul a termelői jövedelmezőség növeléséhez és a közösségek megerősítéséhez – hangsúlyozta a miniszter.

Az agrárminiszter szólt arról, hogy a jogszabályi rendelkezés szerint a termelői piacok – a kereskedői piacokhoz képest – könnyített feltételek mellett üzemeltethetők, de csak kistermelők értékesíthetik ott a saját gazdaságukból származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeiket.

Nagy István kitért arra, hogy Nagykőrös a termelői piacok fejlesztését érintő pályázatból ötvenmillió forint támogatásban részesült, emellett hatszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a piaccsarnok újjáépítésére, a terület környezetrendezésére és a hozzá kapcsolódó útépítésekre.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy a termelői piacokat azért hívták életre 2012-ben, mert szeretett volna a kormány lehetőséget biztosítani a helyi kistermelőknek, hogy a saját termékeiket tudják árusítani. Hozzátette: mivel legfeljebb negyven kilométeres távolságból érkezhetnek csak az áruk a termelői piacokra, kisebb a szállításból fakadó környezeti terhelés is.