Az európai élmezőnyben a magyar gazdaság

 

A tavalyihoz hasonlóan az idei is jó éve lesz a magyar gazdaságnak a pénzügyminiszter óvatosan optimista várakozása szerint. Ennek érdekében a kormány újabb szerkezetátalakító, beruházás- és foglalkoztatás-ösztönző, adócsökkentő, az otthonteremtést és a lakásfelújításokat támogató lépésekre készül – mondta a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban Varga Mihály.

A tavalyi erős és lendületes éve volt a magyar gazdaságnak, folytatódott az előző év dinamikus növekedése. Európai összevetésben dobogósak vagyunk, sőt volt olyan negyedév, amikor mi voltunk a legerősebbek – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Az idei várakozásokról szólva hozzátette: bár a tavalyi öt százalékhoz közeli bővülés után némi lassulásra számítanak, a négy százalék körüli GDP-növekedést reálisnak tartják 2020-ban.

Elmondta, hogy bár a magyar munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a cél az, hogy a következő években tovább bővítsék a foglalkoztatást.

„Úgy számolunk, hogy még háromszázezer embert be lehet vonni a magyar munkaerőpiacra” – jegyezte meg Varga Mihály.

Kiemelte, hogy a vállalkozók adó- és adminisztratív terheit tovább akarják csökkenteni. „Töretlenül nőnek a bérek a versenyszektorban, ezzel lépést kell tartani az állami intézményeknél is” – mutatott rá a pénzügyminiszter.

Az egyszámjegyű szja bevezetésére vonatkozó kérdésre úgy felelt, hogy az – sok más javaslattal együtt – továbbra is az asztalon van. Egyszerre bevezetni a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó adómentességét és az egy számjegyű szja-t azonban valószínűleg olyan ugrás lenne, ami az államháztartás korlátaiba ütközne.

Elmondta, hogy az idén új, hosszabb futamidejű állampapírok is megjelennek majd a piacon, amelyekkel szeretnék lekötni a lakossági többletjövedelem egy részét. Az a céljuk, hogy a devizában fennálló államadósság további csökkenése érdekében a teljes lakossági állampapír-állomány érje el a 11000 milliárd forintot, tehát duplázódjon meg a 2018. évihez képest. Most 7500 milliárd fölött tartunk – tette hozzá.

Az otthonteremtési támogatásokról szólva kiemelte, hogy nagyobb hangsúlyt szeretnének tenni a lakásfelújítások támogatására, hiszen ötszázötvenezer üres lakás van Magyarországon, és ezek egy része megfelelő támogatással alkalmassá tehető az otthonteremtésre. Mint megjegyezte, ezek részleteiről várhatóan néhány hét múlva tudnak beszámolni.