Palkovics: Nagykanizsa is fejlődési pályára állhat

 

A kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy Nagykanizsa a nemzeti gazdaságfejlesztési elképzelésekhez és iparpolitikához kapcsolódva fejlődési pályára álljon – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Nagykanizsán.

Palkovics László a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara városi gazdaságfejlesztési elképzeléseit bemutató rendezvényét követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy néhány évvel ezelőtt még ki gondolta volna, hogy Kecskemét vagy Zalaegerszeg milyen fejlesztési központokká válhat. Hozzátette, a kormány minden támogatást megad Nagykanizsának is, hogy hasonló fejlődési pályára álljon.

A miniszter azt mondta: a Magyarországon gyártott termékeknél ma már mintegy 70 százalék a high-tech aránya, ami hasonló szintű, mint Németországban és Dániában.


Szükség van azonban a magyar vállalatok megerősítésére, a high-tech ipar további fejlesztésére, jelenleg ugyanis a Magyarországon működő külföldi cégek termelik meg a bruttó hazai össztermék mintegy 50 százalékát. A magyar vállalatok eközben ugyanazt az arányt háromszoros kapacitással állítják elő, a hatékonyság növelésére ezért a technológián kell javítani – fogalmazott.

A nagykanizsai gazdaságfejlesztési elképzelésekről szólva azt mondta: Zala megye három országgal is határos, ezt a regionalitásból adódó lehetőséget is jobban ki kellene használni, túl kell lépni „a szomszédokkal sosem vagyunk jóban” érzésen, mert komoly lehetőséget szalasztunk el. A zalai város ugyanakkor építhet arra is, hogy a külföldi tőke beáramlásának helyszíne ma már egyre inkább Dél-Magyarországot jelenti – közölte Palkovics László.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Nagykanizsa az elmúlt években lassan, lépésről lépésre fejlődött, de nem volt olyan húzóágazat, amely hangsúlyosabbá tehette volna a fejlődést. A városban élők, dolgozók részéről jelentős tudás halmozódott fel, ami szükséges a fejlesztési folyamatok gyorsításához, de szükséges hozzá az új ipari park és a tudásbázis, ami leginkább a Tungsram helyi gyárára alapozhat.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) szerint az egyik legfontosabb elképzelés, hogy Nagykanizsa váljon a körkörös gazdaság mintavárosává. Ez évtizedekre is modell lehet a kisebb települések és a nagyobb városok számára egyaránt – vélekedett.

A címlapfotó illusztráció.