A hazai fejlesztéspolitikai intézményrendszer kiválóan működik

 

Magyarország a fejlesztések terén az uniós források lehívásának a rendelkezésre álló kerethez viszonyított arányában a második legjobb teljesítményt nyújtja az Európai Unióban – hangsúlyozta Perényi Zsigmond, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a csütörtökön kezdődött kétnapos 8. Nemzetközi értékelési és monitoringkonferencia megnyitóján, Budapesten.

Perényi Zsigmond kiemelte, az Európai Unió eddig 10,5 milliárd eurót, mintegy 3400 milliárd forintot utalt Magyarországnak a 2014–2020-as időszakban rendelkezésre álló több mint 25 milliárd euróból (nyolcezermilliárd forint).

Arányosan csak Portugália teljesített jobban


Az ITM államtitkára elmondta: az uniós források lehívási aránya már több mint 40 százalék, ezzel Magyarország a tizedik helyen áll a tagállamok között, de a rendelkezésre álló kerethez arányosítva Portugália után a második helyen szerepel az ország.

Hozzátette: Magyarország az összes uniós forrást meghirdette a kedvezményezetteknek, a kötelezettségvállalások 100 százalék felett járnak, a keret 70 százalékát a kormány már kifizette a projektek végrehajtóinak.

Perényi Zsigmond rámutatott arra, hogy az uniós források 100 százalékos felhasználása a cél, ehhez a kormány az unióban is innovatívnak számító intézkedései minden alapot megadnak.

Az intézkedések között példaként említette az előleg biztosítását a pályázóknak, hogy ne függjenek a bankoktól, biztonságos legyen a projektek megvalósítása, emellett a lehetőségek szerint egyszerűsítették az ügyintézést.

A forráslekötést 115 százalékra tervezték, hogy ne vesszen el egyetlen, Magyarországnak járó eurócent sem” – mondta.

Hangsúlyozta, mindezt azért lehetett megtenni, mert a magyar gazdaság jobban teljesít, Magyarországon a GDP az idei második negyedévben 5,1 százalékkal nőtt, a magyar bővülés az európai tagállamok növekedésének átlagát mintegy négyszeres mértékben haladja meg.

Innovatív és korszerű a magyar fejlesztéspolitika

A hazai fejlesztéspolitikát gyakran vádolják azzal, hogy ódivatú, holott valójában innovatív és korszerű, egyedi technikai és szabályozási módszerrel gyorsítja a lehívást, a projektek megvalósítását – mondta Perényi.

Kitért arra, a 2021–2027-es következő fejlesztési időszakra a nagy tagállamok kevesebb forrást akarnak befizetni a közös kasszába. Szerinte Európa nem lehet erősebb, ha közös költségvetését lefaragják. „Kevesebb pénzből nem lehet erősebb Európát építeni” – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, a Magyarországra érkező pénzek egy része a befizető országok zsebébe vándorol azzal, hogy az itt működő vállalataik is nyernek pályázatot, részt vesznek projektek megvalósításában.

A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy igazságos kompromisszum szülessen a következő időszak uniós költségvetésében – hangsúlyozta, és példátlannak nevezte, hogy az Európai Parlamentben az ellenzéki magyar képviselők a nemzeti érdek elé helyezik a belpolitikai vitákat, ezzel rombolják Magyarország hírnevét, rontják tárgyalási pozícióját.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében 2019. november 21–22-én Budapesten rendezik az EU-s programok nyolcadik nemzetközi értékelési és monitoringkonferenciáját. A kiemelt eseményt először 2010-ben tartották.

A konferencia magyar–lengyel együttműködés keretében valósul meg, a rendezvény foglalkozik a fejlesztések nyomon követését szolgáló monitoringrendszerek kérdéseivel.

A címlapfotó illusztráció.