Tovább nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

 

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével (Pénztárszövetség) együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona 1425 milliárd forintra rúgott az idei harmadik negyedév végén, ami az egy évvel korábbihoz képest 7,1, az idei második negyedévvégéhez viszonyítva pedig 2 százalékos emelkedés – mondta Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök rámutatott: ez a vagyonnövekedés a mostani alacsony kamatok mellett kimondottan jó eredmény, ráadásul az egy pénztártagra jutó vagyon is jelentős emelkedést mutat. Az átlagvagyon szeptember végén 1,3 millió forint volt, ez 9 százalékos éves emelkedés, az öt évvel korábbi összegnél pedig 47 százalékkal magasabb – ismertette. A taglétszám mintegy 2 százalékkal csökkent, idén szeptember végén 1 millió 76 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tagot tartottak számon.

A Pénztárszövetség elnöke elmondta: az egyik legnagyobb gond, hogy a munkáltatói befizetések továbbra is jelentős elmaradásban vannak, az idei első kilenc hónap alatt alig több mint 23 milliárd forint hozzájárulást fizettek be a munkáltatók, ez 24 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához viszonyítva.


A munkaadói befizetések csökkenése azért is gond, mert a munkaadóknak is szerepe van a dolgozók megtakarításra ösztönzésében, így az öngondoskodást választók számának és a megtakarításra befizetett összegek növekedésében, tette hozzá.

Az idei harmadik negyedévben 14,6 milliárd forintot fizettek be a pénztártagok, ez pedig 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Ez fontos eredmény, mivel az első fél évben átmeneti megtorpanást lehetett tapasztalni az egyéni befizetésekben – emelte ki a Pénztárszövetség elnöke.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedévben 2,38 százalékos becsült hozamot értek el, ami jelentős eredmény a tavalyi egész éves átlagos mínusz 1,9 százalékkal szemben. Ráadásul a szövetség az idei egész évre vetítve mintegy 7,5 százalékos becsült hozamot vár.

A Pénztárszövetséghez tartozó egészség- és önsegélyező pénztárak összesített vagyona szeptember végén mintegy 52 milliárd forint volt, ami egy év alatt 0,4 százalékos emelkedés. Az egészségkasszáknál azonban nem a vagyongyarapodás az elsődleges eredményességi mutató, hiszen az egészségpénztári befizetéseiket a pénztártagok elsősorban a különböző, akár napi szinten felmerülő egészségügyi-, vagy önsegélyező (például lakáshitel törlesztéssel, gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos) kiadásaikra használják fel.

A Pénztárszövetség által képviselt egészségpénztárak tagjai az év első kilenc hónapjában több mint 6 millió alkalommal fizették egészségszámláikról a különféle szolgáltatásokat, alkalmanként átlagosan 5600 forint értékben. Kiemelte: az egészségkasszák az első kilenc hónap alatt több mint 23 ezer alkalommal összesen 458 millió forinttal járultak hozzá tagjaik lakáshitel-törlesztéseihez, ami éves szinten 47 százalékos bővülés a kifizetett szolgáltatások terén.

Kravalik Gábor közölte: az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjai az idei első kilenc hónap alatt 17 százalékkal 18,5 milliárd forintra növelték az egyéni befizetéseiket, ugyanakkor a munkáltatói befizetések ezeknél a kasszáknál is csökkentek, az előző év azonos időszakához képest több mint 50 százalékkal 5,4 milliárd forintra.

A címlapfotó illusztráció.