Tizenkét ágazat üzemei mutatkoznak be a Modern gyárak éjszakáján

 

Tizenkét ágazat üzemei mutatkoznak be pénteken a Modern gyárak éjszakáján – mondta Nagy Ádám, az Információs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az M1-en.

Beszámolt róla, hogy országszerte 73 helyszínen rendezik meg a programot, amelyről az alábbi honlapon lehet tájékozódni.


A laikus érdeklődők mellett a felsőoktatásban és a szakképzésben részt vevő diákok is jelentkeztek, így a rendezvénynek munkaerőpiaci hatása is van – jelentette ki.

Többnyire gyárak szerepelnek a meglátogatható helyszínek között, de van egy technológiai központ is; körülbelül 7000 érdeklődőt vártak, és a meghirdetett helyek nagy része már betelt – mondta. Idén meg fog duplázódni a látogatók száma a rendezvényen, fűzte hozzá.