Nem kell bezárni a Waldorf iskolákat, sértetlen marad az alternatív oktatás

 

Nem kell bezárni a Waldorf iskolákat, csupán az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás módosul – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken közleményben.

A törvényjavaslat célja az egyszerűsítés, alapvetően deregulálja az alternatív kerettantervekre vonatkozó bonyolult szabályozást, amellyel szemben az érintett intézmények fogalmaztak meg kifogásokat nyáron, például a tananyag félévekre bontásával kapcsolatosan.

A módosítás hatályon kívül helyezi a nyáron sérelmesnek jelzett pontokat, nem lesz szükség a kerettantervek átdolgozására, és lényegesen nagyobb mozgásteret kap az egyéni pedagógiai megoldások engedélyezése terén a minisztérium.

A tárca emlékeztetett arra is, hogy Szabó Zoltán sem jelzett kifogást a Waldorf intézmények képviseletében, amikor október 30-án egyeztetésre hívták az alternatív kerettanterveket alkalmazó iskolák illetékeseit.

A köznevelés a jövőben is az Emberi Erőforrások Minisztériumához fog tartozni – rögzíti a tárca közleménye.

Egyes hírportálok korábban arról írtak, hogy a törvényjavaslat elfogadása nyomán több alternatív intézmény működése is ellehetetlenülhet.

A címlapfotó illusztráció.