Elkezdték a gázképződés felszámolását Visontán

 

Elkezdték a kén- és foszfortartalmú gázok képződésének felszámolását a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén” – közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Nagy Csaba tájékoztatása szerint az erőmű szakemberei megkezdték a technológiai víz leeresztését és hígítását a telephely területén lévő technológiai víztározóból. A munka során erősödő bűz csökkentése érdekében később leállították a lecsapolást – tette hozzá.

(Fotó: MTI/Komka Péter)

Jelezte: a katasztrófavédelem két mobil laborral folyamatosan méréseket végez a helyszínen és annak környékén. Amennyiben egészségre ártalmas mennyiségű veszélyes anyag jelenlétét mutatják ki, haladéktalanul intézkednek és tájékoztatják a lakosságot a szükséges teendőkről.

Emlékeztetett, a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyére kedden, lakossági bejelentést követően, vonultak ki a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.

Az elvégzett vizsgálatokból kiderült: egy, a telephely területén lévő technológiai víztározóban erős szagú, ám a lakosságot eddig nem veszélyeztető kén- és foszfortartalmú gáz fejlődött, feltehetőleg az ott felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt.