Akár márciusig is tarthat a sütőtökszezon

 

A tél közeledtével az egyik legkedveltebb csemege a sütőtök. Sok cukrot, vitaminokat, fehérjét és rostokat tartalmaz. Október eleje óta fogyaszthatjuk a közkedvelt zöldséget, amiből idén átlagos mennyiség termett.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

A sütőtöktermés idén Magyarországon közepesnek számít – mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke az M1 Magyar gazda című műsorában. Hozzátette, „nehezen indult az idei szezon, a sütőtököt hagyományos módszerrel általában helyrevetéssel termesztik, és mivel idén április vége, május eleje hideg volt, nehezen indultak növekedésnek az elvetett magok”. Kiemelte, a júliusi és augusztusi meleg idő valamelyest kompenzálta a termelőket.

A termelők tapasztalatai szerint a szélsőséges időjárási viszonyok, főleg az egyre gyakoribb aszályos időszakok miatt új termesztéstechnológiákra van szükség. Tavaly ugyan négyszáz mázsás termés volt sütőtökből, de a hatalmas aszály miatt  annak a minőségi része nem nem haladta meg a negyven mázsát – mondta Filep László sütőtöktermelő. Hozzátette, emiatt ma már a termőterületek felét öntözőberendezésekkel látják el.

Három fajta tököt termesztenek Magyarországon

Magyarországon a gazdák főleg a hagyományos nagydobosi sütőtököt, az orange-t és a kiszombori fajtát termesztik. A kiskertekben a nagydobosi, a nagyobb földeken pedig az orange tök a jellemző. Az orange tököt, más nevén

kanadai tököt körülbelül tíz-tizenöt éve kezdték termeszteni Magyarországon,

és a léiparnak már a 80 százalékát az adja, és friss fogyasztásra 40 százalékban vásárolnak fel – mondta a FruitVeB elnöke. Hozzátette, a sütőtöklevet nagyon sokan fogyasztják, legtöbb esetben más gyümölcsök levével keverve forgalmazzák.


Nagyüzemi körülmények között 300–500 hektáron termelnek sütőtököt, de a zöldség számos konyhakertben is megtalálható.

A legnagyobb termesztő körzet a Nyírségben van,

ahol a felvásárlókkal leszerződött gazdaságok sok esetben a tárolásra is berendezkednek. A Filep család húsz éve foglalkozik nagydobosi sütőtök termesztésével. Tíz hektáron termelnek évente tököt. Filep László elmondta, a minőségi tök mellett nyilván terem átlagos minőségű tök is, ami takarmánynak való. Az első időszakban egy átlagos termésnél, átlagos technológiánál 15 százalékos volt a minőségi termés. Ma már sikerült ezt az értéket negyven százalékra növelni.

A hagyományos tárolással akár márciusig megőrizhető a frissesség

A gazdaság jelenlegi eredményeit hosszas kísérletezés előzte meg. Azok a fajták kerülnek konyhakészen a fogyasztókhoz, amelyek ízre, illatra és formára is kiválóak. Filepné Pivoda Piroska elmondta, meghatározó a sütőtök cukortartalma.

A sütőtök esetében kulcsfontosságú a betakarítás ideje. Megfelelő körülmények között a jó termés sokáig tárolható. A Filep család a klasszikus tárolási módszert alkalmazza, szalma közt tárolják a sütőtököket, ennek köszönhetően a sütőtökszezon márciusig is eltarthat.