A gazdasági növekedés fedezet a gazdálkodók finanszírozására

 

Az uniós szintet évek óta számottevően meghaladó magyar gazdasági növekedés stabil fedezetet nyújt az állami költségvetésből gazdálkodó szereplők finanszírozására – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára kedden, Egerben.

Berczik Ábel a keddtől csütörtökig tartó 20. Önkormányzati költségvetési és adókonferencia sajtótájékoztatóján a 2020-as költségvetésről szólva kiemelte, az önkormányzatokra rótt kötelező feladatokhoz megfelelő finanszírozás társul. A helyhatóságok működési támogatásai számottevő mértékben növekedtek.

Jelezte, a rendezvény célja első kézből tájékoztatást adni az érintetteknek a jövő évi gazdálkodási szabályokról. Mindezt az teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés néhány éve, így idén is már a tavaszi ülésszakában elfogadta a következő évre szóló költségvetési törvényt, elegendő felkészülési időt hagyva ezzel minden helyhatóság és államháztartási szereplő számára.

„A konferencia programja a jogszabályi változásokra és az önkormányzati ASP (Application Service Provider) rendszer gyakorlati alkalmazásának tapasztalataira épül” – mondta.

A teljes önkormányzati körre kiterjed ez a szolgáltatás-csomag

Utóbbi a Magyar Államkincstár gondozásában valósult meg és az elmúlt évek egyik sikertörténete, mely mára bizonyította életképességét és működőképességét – jegyezte meg hozzátéve, hogy idén az eredeti ütemtervet megtartva immár a teljes önkormányzati körre kiterjed ez a szolgáltatás-csomag.

Újságírói kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a négy százalékos gazdasági növekedés fenntartásában, mely az uniós tendenciákat figyelembe véve az előző éveknél nehezebb feladatnak ígérkezik. Ugyancsak kiemelt cél a tavaly 2,3 százalékon állt, idén várhatóan 1,8 százalékos, míg 2020-ban egy százalékosra tervezett államháztartási hiány csökkentése.

Idén rekordszámú résztvevőre számítanak

Mészáros József, a konferenciát rendező Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke arról beszélt, az immár 20. évfordulójához érkezett Önkormányzati költségvetési és adókonferencia fejlődését és növekvő népszerűségét mutatja, hogy idén rekordszámú, mintegy 420 résztvevőre számítanak és 160 önkormányzat képviselteti magát az eseményen.

A MÁK egy sikeres projekt lezárása előtt áll, az ASP-rendszer bevezetése a helyhatóságok számára olyan informatikai szolgáltatást nyújt, mely egyszerűsíti azok működését és nőtt a tárca, az államkincstár, valamint különböző intézmények információs bázisa” – fogalmazott.

Az államkincstár ellenőrző szerepére kitérve hangsúlyozta, nem céljuk a népsanyargatás, feladatuk és küldetésük a hatályos jogszabályok fegyelmezett betartásának, valamint a közpénzek átlátható és szabályszerű elköltésének felügyelete.