Az agglomerációk éve lehet az idei az ingatlanpiacon

 

A főváros lakosságának száma csökkent, az agglomerációé ugyanakkor nőtt 2018-ban. Ezt mutatja az egyik vezető ingatlanközvetítő portál friss felmérése, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli költözések tavalyi mérlegét.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A kutatásból kiderült, hogy az ország keleti részéből a nyugati megyékbe költöztek a legtöbben. Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakossága csökkent, legnagyobb mértékben pedig Pest megye, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye lakossága nőtt – tájékoztatott Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 Forint, fillér című műsorában.

Közölte, Budapest lakossága is csökkent, majdnem

hatezer fővel laknak kevesebben a fővárosban

az állandó kiköltözések miatt, mint egy évvel korábban. Ennek a kiköltöző rétegnek a nagy része valószínűleg Pest megyében talált új otthonra, ezt bizonyítja, hogy a megye lakossága 15 ezer fővel nőtt.

Erősödött a kereslet az agglomerációkban

A megyei jogú városokban és a fővárosban tapasztalható, évek óta tartó lakásár-növekedés az agglomerációs településeken erősítették a keresletet. A vidék újraiparosítása az ingatlanpiacra is hatással van – mondta a szakértő. A legdrágább városok közé azok tartoznak, ahol olyan beruházások valósultak meg, amelyek a városba csábítják a munkaerőt. Hozzátette, itt magasabbak a fizetések, és az ingatlanárak is nagyobb arányban nőttek.


A legfelkapottabb városok Győr, Sopron, Veszprém, Kecskemét és Debrecen is. Emellett

népszerű lokáció a Balaton és a Velencei-tó térsége is.

Az ingatlanközvetítő hálózat adatai alapján a legtöbb vidéki ingatlant kisvárosokban és falvakban értékesítették.

Budapest az ingatlan-adásvételek tekintetében még mindig vezető. Ez így volt a válság alatt és a válság utáni időszakban is. A legkevesebb tranzakció két periférikus térségben, Nógrád megyében, illetve Tolna megyében valósult meg, a balatoni régió ugyanakkor továbbra is népszerű, főleg a Budapesthez közeli részeken – jelentette ki Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Veszprém és Fejér megyében is erősek a számok, az utóbbiban fontos szerepet játszik Székesfehérvár és a Velencei-tó vonzása – sorolta.

Változik az ingatlanpiac

Az ingatlanpiac változáson megy keresztül, de trendfordulóról még nem beszélhetünk – mondta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. Jelenleg a fővárosban átlagosan

720 ezer forintba kerül a használt lakások négyzetmétere.

Hozzátette, ha éves szinten nézzük az áremelkedést, akkor még nem volt sem csökkenő, sem pedig stagnáló tendencia. Elmondta, ha az árakat azonban hónapokra lebontva vizsgáljuk meg, akkor már egy sokkal változatosabb időszakról van szó, vannak olyan időszakok, ahol emelkedtek, és vannak olyanok, ahol csökkentek az árak.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderül, hogy a 2018-ban kiadott építési engedélyek száma éves alapon Budapesten csökkent, míg a vidéki nagyvárosokban stagnált. A községekben pedig emelkedés tapasztalható 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

A címlapfotó illusztráció.