A bérek tartósan magas növekedése a gazdaság teljesítményéből adódik

 

Az év első felében 5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest, ebből pedig többek között a bérek és a keresetek tartósan magas növekedése is adódik – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az M1-en a KSH friss adatait kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán azt közölte, hogy augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt.

A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a bérnövekedés a szolgáltató szektorban volt a legmagasabb, mellette pedig az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban volt jelentős a keresetek emelkedése.

A beruházások lendületes növekedése magával hozza a munkaerő-szükséglet növekedését, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése is hozzájárult ahhoz, hogy a keresetek növekedtek még az olyan, országos átlagnál alacsonyabb fizetést biztosító ágazatokban is, mint a mezőgazdaság – magyarázta a pénzügyminiszter.

Hangsúlyozta: a KSH adatai azt mutatják, hogy nyolcvanadik hónapja, tehát bő hat és fél éve tartósan nőnek a keresetek. Ez több irányba is lecsapódik: az elmúlt években folyamatos volt a fogyasztás évi 5-10 százalékos növekedése, de gyarapodnak a megtakarítások is.

Megjegyezte: a júniusban piacra bocsájtott Magyar Állampapír Plusz több mint 2500 milliárd forintnyi lakossági megtakarítást szívott már fel.