Újabb településeken indulnak gyermekétkeztetést szolgáló konyhafejlesztések

 

Újabb 68 településen kezdődhetnek a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések összesen kétmilliárd forintos kormányzati támogatással – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.

Varga Mihály, pénzügyminiszter (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

A pénzügyminiszter kiemelte: a 2015-ben indult pályázatnak köszönhetően így eddig már több mint 550 településen mintegy 14 milliárd forintból újulhatnak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek.

A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására – mondta el Varga Mihály, kiemelve: az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően ma már minden gyerek – akár a szünidőben is – meleg ételhez juthat. Erre a célra jövőre több mint 82 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely 50 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest – tette hozzá.

Ezzel párhuzamosan országszerte újulnak meg vagy épülnek a gyermekétkeztetéshez szükséges konyhák, étkezők és kiszolgálóhelyiségek is. A pályázat révén az önkormányzatok kifejezetten hazai költségvetési forrásból részesülhetnek támogatásban korszerűbb, a környezetvédelmi és energetikai, valamint élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelő infrastruktúra kialakításához – jelezte Varga Mihály.

Emlékeztetett, az idén tavasszal közzétett felhívással akár 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a települések. A támogatásban részesülő önkormányzatok listája a Magyarország Kormányának honlapján érhető el.