Megkezdődött az egyeztetés a Balaton partvonalának új szabályozásáról

 

A Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel, amelynek terveit a napokban kapta meg, és november 8-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség (BSz) – közölte Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő BSz elnöke

Elmondása szerint a leveleket a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága postázta. A BSz szerdán kezdi felmérni, hogy a tóparti önkormányzatoknak van-e a térséget érintő észrevételük az új partvonal-tervekkel kapcsolatban. A csak települést érintő észrevételeket maguknak kell jelezniük a tervkészítők felé – tette hozzá.

Megjegyezte, kissé rövidnek tartják a hátralévő hét munkanapot egy ilyen kérdés egyeztetésére, attól tart, így nem lehet teljes körű az önkormányzatok észrevételeinek begyűjtése.

A Balaton vízparti területeinek új közcélú terület felhasználási tervét a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága készítette elő a Lechner Tudásközpont közreműködésével. A tervek a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény felhatalmazása alapján készültek el.

A Balaton-parti települések vízpartját eddig meghatározó jogszabályt majdan felváltó új vízparti szabályozás tervei 93 szelvényen mutatják be a jövőbeni vízparti terület felhasználást, amelyek bárki számára elérhetők az alábbi oldalon. 

A szakmai anyaggal kapcsolatban a véleményeket, észrevételeket legkésőbb november 8-ig lehet elküldeni a teruletrendezes@me.gov.hu email címre, valamint postai úton a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságára.

A címlapfotó illusztráció.