PM: A versenyképesség egyik záloga az egészséges társadalom

 

Egy jól működő gazdasághoz, a versenyképesség fenntartásához egészséges társadalomra van szükség, amihez hangsúlyt kell fektetni az egészségmegőrzésre, meg kell teremteni az ellátási formák összhangját az alapellátás erősítésével, és át kell tekinteni a gyógyítás teljesítményfinanszírozási rendszerét – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára egy csütörtöki budapesti szakmai konferencián.

Banai Péter Benő hozzátette, természetesen a magyar gazdaság növekedése függ az uniós bővüléstől is, és az elmúlt években azonban az uniós átlagot érdemben meghaladó növekedést produkált a magyar gazdaság, idén 5,2 százalékkal.

A Világgazdaság I. Innovációs fórum – gyógyszeripar és egészségipar című konferencián az államtitkár azt mondta, a versenyképesség javításában szerepet játszó foglalkoztatásban Magyarország lassan eléri a felső korlátot, ugyanakkor az 55 év feletti foglalkoztatottak tekintetében van lemaradás a szomszédos országokhoz képest. Ez részben az egészségi állapotra és a korai halálozásokra vezethető vissza – tette hozzá.


Mint mondta, nemzetközi összehasonlításban nem nevezhető magasnak a magyar GDP-arányos egészségügyi közkiadások szintje, de a dinamikáját nézve emelkedés látszik. A közkiadásokat nézve 2010-hez képest 2020-ra 740 milliárd forint a többlet, ami 60 százalékos növekedést jelent.

Fókuszba kell kerülnie a lakosság egészségügyi állapot javításának

Kiemelte, az intézkedéseknek fókuszálni kell a lakosság egészségi állapotának javítására és növelni kell az intézményrendszer hatékonyságát is.

A kórházi tartozásállomány kapcsán érdemi változásokat kell elérni - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy makroszinten intézményi felelősség is van abban, hogy egy intézmény kifizeti-e beszállítóit.

Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a gazdaságstratégia és az egészségipar egyszerre kínál tudományos eredményeket, üzleti-gazdasági sikereket és életminőségben mérhető előnyöket. Ehhez jó állami szerepvállalás kell a területek pontos kijelölésével, megfelelő szabályozási és ösztönző környezet - tette hozzá.

Innovációs mutatók alapján Magyarország a 23. az EU-országok között

Az innovációban eddig elért eredményekről szólva elmondta, a versenyképesség és gazdasági növekedés szempontjából kiemelkedő fontosságú innovációs mutatók alapján Magyarország a 23. az EU-országok között.

A kormány célja, hogy 2020-ig a kutatás-fejlesztési és innovációs források érjék el a GDP 1,8 százalékát, most ez a mutató 1,5 százalékot tesz ki - tette hozzá.

Elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája

Lengyel Györgyi, az ITM egészséggazdaságért felelős miniszteri biztosa elmondta, elkészült Magyarország átfogó egészségipari stratégiája, a dokumentum összhangban van a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítéséről szóló stratégiával is. A javaslat előzetes közigazgatási egyeztetésen van és megkezdődött a szakmai anyag társadalmi egyeztetése is.

A miniszteri biztos kitért arra, hogy világszerte dinamikusan fejlődik az egészségipar, amely speciális helyzetben is van, hiszen nagymértéken támogatja az egészségügyet.

Elmondta, az egészségiparból származó árbevétel globális szinten 2025-re elérheti a 2690 milliárd USD-t, azaz 786 ezer milliárd forintot, e szektor növekedési üteme 5,6 százalékra tehető, ezen belül is a gyógyszeripar, a biotechnológia és az e-egészségügy a kiemelt terület. Magyarországon az egészségipar az ipari összárbevétel 3 százalékát adja.

A stratégiában kilenc területet jelöltek meg, ezek a gyógyszeripar, az orvostechnikaieszköz-ipar, a klinikai vizsgálatok, a biotechnológiai ipar, a gyógynövényipar, a genomika, a bionika, az e-egészségügy és a gyógyturizmus.

A javasolt fejlesztési elképzelések megvalósításával Magyarország a régió egészségiparának formálója lehet, megőrizve az ellátásbiztonságot és növelve a versenyképességet – emelte ki a miniszteri biztos.

Az innovációs járulék 98 milliárdjából 40 milliárdot az egészségügy termel meg

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kifejtette azon álláspontját, hogy az egészségipari innovációval kapcsolatban az egészségügyi tárcának alapvetően más a nézete, mint az iparért felelős ITM-nek. Az Emminek olyan igényeket kell megfogalmaznia, amely az ember és az ország jólétét is magában foglalja. „Ez viszont egy fontos, eltérő paradigma” – tette hozzá.

Jelezte, szomorúan és csalódottan látták, hogy az ITM által kidolgozott stratégiához fűzött Emmi-álláspont nem jelent meg a dokumentum végleges változatában.

A klinikai vizsgálatokról szólva leszögezte, a klinikai vizsgálatok területe a törvény szerint is az egészségügyhöz tartozik. Mint mondta, szakítani kell az eddigi gyakorlattal, miszerint egy közös zsákból döntően az ipar érdeke által diktáltan adnak ki kutatás-fejlesztési forrásokat. Jelezte, az innovációs járulék 98 milliárdjából 40 milliárdot az egészségügy termel meg, és nem értenek egyet azzal az ITM-javaslattal, hogy a kormány helyett az innovációért felelős miniszter kezében adná a döntést ezen források elosztására és ellenőrzésére.

Elkezdték az előkészületeket az új egészségügyi stratégia kidolgozására

Az államtitkár beszélt arról is, rengeteg előrelépés történt ez e-egészségügy területén, és elkezdték az előkészületeket a következő, 2030-ig szóló egészségügyi stratégia kidolgozására.

Vereckei Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöke arról beszélt, az innovatív gyógyszeripar világszerte óriási potenciált képvisel, és a gyógyszeripari innovációkhoz való hozzáférés gyorsítása kulcskérdés, mert ezen a területen komoly előrelépési lehetősége van Magyarországnak.

Hozzátette, a gyógyszeripar legalább három területen rejt lehetőséget a hazai gazdaság növekedésére, a K+F, a klinikai vizsgálatok, illetve a gyógyszerek hozzáférése terén.

A címlapfotó illusztráció.