Erősíti a családok hitét a hajdúdorogi görögkatolikus óvoda az államtitkár szerint

 

A hajdúdorogi Szent Bazil görögkatolikus óvoda működése hozzájárul ahhoz, hogy a családok a településen maradjanak és erősíti a hitüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán az intézmény felújított épületének felszentelését követő ünnepségen.

Vitályos Eszter nagy sikernek nevezte a beruházást, hozzátéve: „tanúi lehetünk annak, amikor az egyház, az állam és a helyi közösség hosszú távú elképzelései találkoznak”. Az államtitkár azt mondta, fontos feladat az új nemzedék szeretetteljes nevelése, az, hogy a gyerekek „egészséges, vallásos emberekké, jó magyarokká váljanak”.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke közölte, az elmúlt öt évben 4,3 milliárd forintot fordítottak óvodák felújítására a megyében, ebből 33 intézmény újult meg.

A kormány további 4 milliárd forintos keretet biztosított Hajdú-Biharnak, a pénzből a bölcsődei helyeket is bővítik a térségben – fűzte hozzá.
Az óvoda felújított épületét Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel, aki úgy fogalmazott: „amikor a családban megszületik a gyerek, megszületik a felnőttekben a felelősség is”.

Hozzátette, a gyerekeknek segíteni kell abban, hogy fejlődjenek, és hogy az „igazi fejlődés legyen, a mi segítségünkre szorulnak”.
Az érsek-metropolita úgy fogalmazott: az óvodafelújítás azt is jelzi, hogy „hiszünk az emberekben, hiszünk a gyerekekben, akik hitünket, erőnket továbbviszik”.

Elmondta, a hajdúdorogi óvodát 250 millió forint európai uniós és hazai forrás felhasználásával újították fel.
A több mint egy évig tartó beruházás során az épület teljes belső és külső rekonstrukción esett át.