Szijjártó: Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa

 

Az autóipar a magyar gazdaság „gerincoszlopa”, több mint 175 ezren dolgoznak az iparágban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég, a GS Yuasa miskolci üzemcsarnokának átadásán kedden.

Az innovatív technológiájáról ismert GS Yuasa 2018-ban jelentette be, hogy csaknem 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát. Ehhez a kormány 465,3 millió forint vissza nem terítendő támogatással járult hozzá – közölte Szijjártó Péter.

A Yuasa fejlesztette ki az első akkumulátorokat Japánban. Ma már világszerte használják a termékeiket, 17 országban, 37 telephelyen, megközelítőleg 15 ezer embert foglalkoztatnak.


A kiotói székhelyű társaság magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017-ben jegyezték be, a város déli ipari parkjában a 60 ezer négyzetméter alapterületű üzem alapkövét tavaly márciusban rakták le.

Szijjártó Péter avató beszédében kiemelte: a világgazdaságban folyamatosak a változások, vadonatúj technológiák jönnek, amelyek alapjában határozzák meg az autóipar fejlődésének tempóját. Hozzátette: a világgazdasági átalakulásokat legalább annyira diktálják keletről mint nyugatról, egy új autóipari korszak rajzolódik ki, amely az elektromobilitásra és önvezető autókra épül.

Kiemelte: az új autóipari korszak beruházásainak köszönhetően Magyarország a világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, az iparág meghatározó vállalatai ruháztak be itt.

„Nálunk épül a világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátor gyára, az Audi elektromos motor gyára, és több nagy beszállító is jelen van az országban” – sorolta Szijjártó Péter.

A keleti nyitásnak köszönhető, hogy Magyarországra tudták hozni a legmodernebb technológiákat kifejlesztő, azokat elsőként alkalmazó cégeket – tette hozzá.

A japán GS Yuasa 51 új munkahelyet hozott létre Miskolcon, a cég a második legnagyobb piaci részesedésű vállalat az ólomsavas akkumulátorok globális piacán, Japánon kívül Miskolcon gyártanak lítiumion akkumulátorokat, amelyek döntő hányadát exportálják.

A magyar–japán gazdasági kapcsolatokról szólva Szijjártó Péter azt is közölte: Japán a hetedik legnagyobb tőkebefektető Magyarországon, 160 japán vállalat 34 ezer embert foglalkoztat, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 3,3 százalékos emelkedés után meghaladta a 2,2 milliárd dollárt.