Az amerikai befektetők is támogatják a hazai kutatásfejlesztés erősítését

 

Az amerikai befektetők is támogatják a hazai kutatásfejlesztés erősítését, a kormány az innováció ösztönzésére a jövő évi büdzsében 25 százalékkal megemelte a kutatásfejlesztésre szánt összeget – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) hétfői, budapesti rendezvényén az MTI-nek.

Az innovációs és technológiai miniszter kiemelt feladatnak nevezte, hogy részben a külföldről Magyarországra jövő, részben a már itt működő külföldi cégek, illetve a hazai vállalkozások esetében a kutatásfejlesztés színvonala javuljon, mert Magyarország még elég rossz helyen áll az országok innovációs tevékenységét mutató rangsorban.

Néhány nagy amerikai multinacionális vállalat, így a GE, vagy az IBM már most jelentős innovációs tevékenységet folytat Magyarországon, a kormány ennek bővülését szeretné – mondta a miniszter.

Palkovics László elmondta: a Magyarországon működő társaságok önállóan, főleg saját pénzügyi forrásokkal végzik kutatásfejlesztési tevékenységüket, az államnak az egyetemi kutatásokba, és az állami kutatóintézetek tevékenységébe van beleszólása.

A kormány három fő irányt jelölt ki a K plusz F tevékenység erősítésére, egyrészt a K plusz F infrastruktúra további fejlesztését, az innovációs tevékenység finanszírozásának megerősítését és az együttműködés jelentős javítását.

A miniszter hangsúlyozta: az egyetemek és a kutatóintézetek esetében is olyan pályázati konstrukciókat, módokat kell kidolgozni, amelyek az együttműködést és a teljesítményt helyezik előtérbe.

Rámutatott: ebben a rendszerben az intézmények akkor kapnak támogatást, forrást, ha együttműködnek egymással. A kereskedelmi kamarák, így az AmCham is abban segíthetnek, ha saját kutatási igényüket megfogalmazzák a tagcégeik felé – tette hozzá.

Az innovációs és technológiai miniszter kiemelte: jövőre a büdzsében az idei összeghez képest 32 milliárd forinttal 165 milliárd forintra növelte a kormány a K plusz F-re, és az innovációra rendelkezésre álló központi forrást. Ezt a kutatóintézetek még jelentősen növelhetik, ha együtt pályáznak uniós forrásokra – fűzte hozzá Palkovics László.