Sokkal jobban megéri nyugdíjasokat foglalkoztatni az év eleje óta

 

A 2019. január és március közti időszakban a Magyarországon foglalkoztatottak átlagos létszáma közel 4 millió 500 ezer fő volt, vagyis 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája így majdnem 70%-ra emelkedett - mutatják a KSH adatai. A hazai munkaerőpiacon a nyugdíjas munkavállalók száma több mint 70 ezer főre emelkedett – hangzott el szerdán az M1 Forint, fillért című műsorában.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a műsorban elmondta, látható, hogy a munkaerőpiacon komoly hiányosság van jól képzett, felkészült, tapasztalattal bíró munkaerőből, ezért logikus, hogy a munkaadók, ha lehetőség van rá, szívesen várják vissza dolgozni az idősebb generációkat, hiszen óriási tapasztalattal, erős munkafegyelemmel bírtak, valamint nagy szorgalommal dolgoztak.

Megéri nyugdíjasokat foglalkoztatni

2019. január 1. óta kizárólag 15 százalék személyi jövedelemadót kell a nyugdíjas munkavállalónak fizetnie. Mentesül a 10 százalékos nyugdíjjárulék és a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulék fizetése alól, így ettől az évtől egy nyugdíjas dolgozó 14 százalékkal többet vihet haza, változatlan összegű bruttó kereset esetén.

Ez a foglalkoztatási lehetőség még újkeletű Magyarországon. Hazánkban az egyik legköltséghatékonyabb foglalkozási forma a diákmunka, és ugyanerre a foglalkoztatási sémára épül a nyugdíjas foglalkoztatás is. Tehát magának a munkavállalónak, a nyugdíjas munkavállalónak mindössze 15 százalék személyi jövedelem adót kell fizetni a bruttó bérből,  semmi más egyéb nem terheli.

Az adminisztrációs terheket a nyugdíjtöbblet átveszi tőle, ráadásul a cégek számára is ez a legköltséghatékonyabb foglalkoztatási forma – mondta Rumpf Nikoletta, az Eucsoport marketing és kommunikációs vezetője.

A munkáltató is jól jár az új szabályozásnak köszönhetően. A nyugdíjas dolgozó bruttó bére után összeghatár nélkül mentesül a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás fizetése alól, azaz 21 százalékkal kevesebbe kerül neki egy nyugdíjas dolgozó, mint egy aktív korú foglalkoztatott.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Lojálisabbak a nyugdíjasok

Öt éve – mióta szakember- és munkaerőhiányról beszélünk – fordultunk a nyugdíjasok irányába, és találtunk egy olyan korosztályt, ahol a szaktudás megvan,a lojalitás sokkal erősebb, mint a fiatalok körében és a fluktuáció is alacsonyabb. Elkezdtük felvenni a kapcsolatot azokkal a nyugdíjasokkal, akik valamilyen szaktudással rendelkeztek, tehát vagy könyvelők, vagy pedig bérszámfejtők voltak.

Olyan munkát végeztek, ami nem a könnyű fizikai kategóriába tartozik, ezért képesek voltak magasabb, hozzáadott értékű feladatot is ellátni – közölte Rudi Péter, a Silver Fox Hungary Kft. ügyvezetője.

2019-ben a nyugdíjasok foglalkoztatása minden eddiginél előnyösebbé és könnyebbé vált a munkáltatók számára. Alapvetően három lehetőség közül választhat az a munkáltató, aki nyugdíjas dolgozót kíván foglalkoztatni. Természetesen nem mindenki akar vagy tud teljes munkaidőben aktív dolgozóként visszatérni a munkaerőpiacra nyugdíjas éveiben. A szakemberek éppen ezért sok esetben inkább a részmunkaidős foglalkoztatást ajánlják.

Olyanok is vannak, akik nem kívánnak visszamenni egész évre dolgozni, mert nyáron vigyázni kell az unokákra, hanem bizonyos időszakokat, néhány hónapokat fognak tudni vállalni. Ilyenkor többnyire azok a munkahelyek jönnek szóba ahol korábban is dolgoztak, megvan a jól kialakult kapcsolat és tudják, hogy egy szezonális munka következik – mondta Bodó Sándor.

A napi rutinból való kiesés lelki és fizikai egészségromláshoz vezethet

A Nyugdíjasok Szövetsége rávilágított egy, az anyagi hasznosságon túlmutató előnyére is az időskori munkavállalásnak. A korábbi aktív kor elhagyásával, a napi rutinból való kieséssel ugyanis jelentősen romolhat egy nyugdíjas lelki és ezáltal fizikai állapota is.

A nyugdíjas korosztály egy speciális korosztály. Speciálisak az igényei és a lehetőségei. Egy nyugdíjas azért megy el dolgozni, mert ha alacsony a nyugdíja, azt szeretné kiegészíteni, ha szakképesítése van,  szeretné kihasználni, a harmadik ok pedig, hogy szeretné hasznosítani magát. Erre nagy igény van – közölte Véghné Reményi Mária, a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének elnöke.

Magyarországon körülbelül 2 millió 600 ezer nyugdíjas van. Tehát igen széles azok köre, akik még visszacsábíthatók a munkaerő piacra.