Nem biztos, hogy megéri megfizetni egy új lakásért az árkülönbözetet

 

Mára a használt lakások árai megközelítették az új építésűekét. A hirdetések azonban néha csalókák: amíg az egyikbe azonnal lehet költözni, addig a másikra talán még évekig kell várni.

Bár az ingatlan adásvételek bő kilencven százaléka a használt lakások piacán történik, jelenleg a panellakások mellett mégis az új építésű társasházi lakások a piac slágerei. A vásárlókat a piac – területtől függően – választás elé állítja: megéri-e egy új lakásért megfizetni a 45-50 százalékos árkülönbözetet vagy sem.

Sokak meglepetésére azonban ma már előfordulnak olyan területek, ahol az árak összeértek: a fővárosi XI. kerület belső részein (Újbuda központ) például egyaránt kilencszázezer–egymillió forintos négyzetméteráron kelnek el a kisméretű új és a teljeskörűen, frissen felújított használt téglaépítésű ingatlanok is.

Ebben az esetben – hacsak nincs valamilyen egyéb, például építészettörténeti megfontolás – sok érv szól az új ingatlan mellett, hiszen az a személyes igényeknek megfelelően alakítható ki, és feltehetőleg fenntartási költségei is alacsonyabbak – tájékoztatott az OTP Ingatlanpont.

Nagy a kereslet 

Az árakban tapasztalható jelenség oka egyrészt a piac működésére vezethető vissza, hiszen ahol nagy a kereslet a lakóingatlanok iránt, ott az ár is felfelé kúszik, függetlenül attól, hogy éppen új vagy régi az adott épület.

„Azokon a népszerű környékeken, ahol a beépíthető területek hiányában kevés az új építés, ott a használt lakások ára is elérheti az újakét. Emellett nagy tömegben hiányoznak a piacról az újszerű lakások. A 2010-es évek első felének megtorpanó ingatlanberuházásai miatt ugyanis ma viszonylag kevés 5-6 éves ingatlan van a piacon, amely árában reális átmenetet képezhetne a teljesen új és a több évtizedes vagy még régebbi ingatlanok között” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az új építésű ingatlanokat legtöbbször már az építkezés befejezése előtt meghirdetik a piacon.

Feltétel a komoly banki projektfinanszírozás

„Egy azonnal költözhető használt lakás négyzetméterára áll szemben ebben az esetben egy olyan ingatlanéval, ami akár csak másfél-két év múltán készül el. Így érthető, hogy az alapvetően magasabb áron kínált új építésű ingatlan akár ötvenszázalékos készültségi fokon kerül annyiba, mint egy használt lakás” – mondja Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont új építésű ingatlanokért felelős projektmenedzsere.

„Akinek nincs ellenére, hogy tervezőasztalról vásároljon ingatlant, és nem sürgős neki a költözés, annak azt javasolom, hogy olyan ingatlanberuházásokat válasszon, amelyek mögött komoly banki projektfinanszírozás áll, mert ebben az esetben a vásárló biztos lehet abban, hogy az épület valóban olyan minőségben és azon az áron fog megépülni, ahogy az előszerződésben rögzítették” – tette hozzá a szakértő.

Az OTP Ingatlanpont szakértői minden érdeklődőnek azt javasolják, annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló összegből a legmegfelelőbb ingatlant kaphassák meg, mindenképp forduljanak egy széles adatbázissal rendelkező ingatlanközvetítőhöz.