Már közel 200 ezren fizették vissza a diákhitelt

 

Közel kétszázezren fizették már vissza diákhitelüket, a törlesztési idő átlagosan hét és fél év – tudta meg a Magyar Hírlap a pénteki számában megjelent cikk szerint.

A 2018/19-es tanév első félévére vonatkozó adatok szerint a Diákhitel1 új hitelfelvevői 2738 szerződést kötöttek 837 millió forint értékben, így jelenleg 12 794 szerződés van érvényben, a Diákhitel2 új hitelfelvevői pedig 4670 szerződést kötöttek 1314 millió forint értékben, ezzel összesen 13 985 szerződésre folyósítottak hitelt – mondta a lapnak Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa. Hozzátette: mindkét hitelt jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe.

Elmondta azt is, hogy az érintett adósok igen fegyelmezett törlesztők, ennek is köszönhetően csökken évek óta a Diákhitel1 kamata, amely jelenleg rekordalacsony, 2,2 százalékos. A felvehető összeg tavaly emelkedett, akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Bednárik András emlékeztetett arra, hogy a gyes, gyed, csed időszaka alatt a Diákhitel1 kamatát átvállalja az állam, illetve mindkét diákhitelre törlesztőrészlet-szüneteltetés vonatkozik. Két gyermek vállalása esetén az anya meglévő diákhitelének felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes tartozást törlik.

A külföldi részképzésre (például Erasmus-félévek, AIESEC) készülő tanulók két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét is igényelhetik. Diákhitelt negyvenöt éves korig lehet kérni és folyósítani.