Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban

 

Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot – közölte az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szombaton az M1 Ma reggel adásában.

Balogh László azt mondta, a több mint 22 százalékos növekedés mögött egyrészt a gazdaság jó teljesítménye áll, amelynek köszönhetően nagyobb beruházások is történtek, például irodaházak, ipari ingatlanok építése. Másrészt sok volt az állami és az uniós forrásból indított beruházás, valamint a lakásépítések is fellendültek – mondta.

Ismertette, az új lakások átadásának üteme folyamatosan nő, évről-évre harminc százalékkal többet adnak át. 2017-ben 15 ezer, 2018-ban vélhetően húszezer lakást adtak át, pontos adatok azonban erről még nem állnak rendelkezésre – tette hozzá.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővülésével júliustól a használt lakások piaca is fellendülhet, valamint a kisebb alapterületű ingatlanok mellett a 2-3 gyerekesek extraforráshoz jutása miatt a nagyobbak iránti kereslet is nőhet – vélekedett a szakértő.

Kitért arra is, a falusi csok a gazdaságilag nem fejlett régióban lévő ingatlanok keresletét növelheti.